|
7.fejezet-Az igazi Kira
2008.03.25. 12:56
Tomato juice
7.fejezet- Az igazi Kira
Eljött hát a bál estélye.Már minden készen állt,a kastély feszült csendben várta vendégeit.Mikako és Kira az ajtóban várták,és köszöntötték az érkezőket.Mikakoa barackvirág-szín ruhát,s hajában egy fehér rózsát,míg Kira egy elefántcsont színű öltönyt és fekete köpenyét viselte,kihasználva,hogy végre egyszer nem kellett fekete öltönyét felvennie,ha vendégek jöttek.Zakója gombjába egy fekete rózsát tűzött.A modora kifogástalan volt,mintha egész életében a bálok világában élt volna.Mikako el is bambult párpercre,így pár lány elsétált mellette,mire észhez tért,hogy elfelejtette köszönteni őket.A kastély személyzetének feje fölött Demoklész kardjaként lebegett a kilátásba helyezett büntetés,ha akár egy vendégnek is baja esik.Hatsi unottan,az emelet korlátjának támaszkodva figyeli a vidáman beszélgető,zsivajgó társaságot,és sóhajt,valahányszor egy-egy fiatal lányokból álló baráti kör lépett be a kapun.Nem is inkább Mikako fenyegetésétől,mint sem Kira haragjától tartott,hiszen mutassa magát bármilyen ügyetlennek,kedvesnek,Kira akkor is egy nemes,aki akár fél kézzel eltörölhetné őt,és az egész kastélyt a földről.Mikor már majdnem az összes várt vendég megérkezett,Mikako és Kira otthagyták ajtó melletti posztjukat,és csatlakoztak az ünneplőkhöz.A fiú bámulatosan jól táncolt,a tény Mikakot is meglepte,hiszen tudomása szerint a fiú egész életét a kastélyon belül,vámpírok között töltötte,és véleménye szerint a vámpírok nem keringőznek.Egy tán után magára hagyja a fiút,pár percre fel készül menni a szobájába.
-Azonnal jövök.-szól még vissza,és felsiet a lépcsőn.A szobájában odalép a tükörhöz,de tekintete egy kis,kopott könyvön akad meg.Az nem is könyv,mint inkább kézzel írt napló volt,elején az arany rózsával.Fellapozza hát.
Életem története a rabul ejtett királyfinak.
A betűk szépek,egyenletesek,s az írás bár kissé elhomályosult,mégis olvasható volt.Lapozott párat.
…Egy nap aztán két fekete köpenyes alak jött értem.Nem szóltak semmit,csak magukkal hurcoltak.Nem láttam semmit,mert bekötötték a szemem.A következő kép ami elém tárult egy gyönyörű kert volt,egy aprócska pavilonnal.Leültettek oda és magamra hagytak.Nemsokkal később egy korombeli kisfiút vezettek mellém,majd kettesben maradtunk.A fiúnak gyönyörű,sötét haja,és aranysárga szemei voltak.Sokáig nem szólt,csak állt velem szemben,aztán végül rászánta magát.Szégyenkezve,a földet nézve hozzákezdett.Azt mondta,ő egy vámpír,és hogy engem azért vittek oda,hogy megöljön.Elősször nem hittem neki,de meggyőzött…Megmutatta a fogait,majd egy rózsát adott,ami a kezében nyílt ki.Megrémültem,azt hittem itt a vég,de ő nem mozdult felém,helyette inkább lekuporodd a földre,és némán elkezdett sírni.Azt motyogta a térdeniek,hogy ő ezt nem akarja,nem akar vámpír lenni,nem akar bántani másokat,hisz szereti az embereket.Már cseppet sem tűnt félelmetesnek.Legugoltam mellé és megpróbáltam megvigasztalni.Először összerezzent az érintésemre,de nemsokára megnyugodott.Mikor összeszedte magát annyira,hogy feláljon,korát meghazuttoló komolysággal azt mondta,ott kell maradnom,mert ha megtudják,hogy életben hagyott,az egész családom elpusztítják.Úgy beszélt,mint egy felnőtt,pedig nem lehetett több nyolc,kilenc évesnél.Aztán rájöttem…attól,hogy nyolc évesnek néz ki,lehet akár tizennyolc,vagy még több is,hiszen nem ember,de valahányszor rákérdeztem a korára,hallgatott.Azt mondta,nagyon sajnálja,hogy ez így alakult,és majd kitalál valamit,hogy hazamehessek,de egyelőre maradjak nála.Ő és egy Hatsi nevű fiatal fiú készítettek nekem egy aranyos kis faházat a park szerű kertben,azt mondták,ott nem találnak rám.Hatsi kicsit félelmetes volt,de sosem bántott,gondolom az ő parancsára.Az a fiúcska pedig ezentúl mindig kijött hozzám,kedves volt velem,és jó barátok lettünk.Jól éreztem magam ott,de mindig honvágyam volt,szerettem volna végre hazamenni.Két év után végül egy nap azzal jött hozzám,hogy elmentek a szülei,és nem is jönnek vissza,úgyhogy hazamehetek.Nagyon megörültem,és arra kértem,kisérjen el.Vonakodott,de végülis beleegyezett.A szüleim nem is hittek a szemüknek,mikor megláttak,azt hitték,hogy már meghaltam.Örültek nekem,de kísérőmnek,aki találkozásunk óta egy nappal sem lett öregebb,már kevésbé.Gondolom tudták ki ő,és nem szívesen látott vendég lehetett a faluban.Láttam rajta,hogy nem szívesen marad ott,így nem is ellenkeztem,mikor azt mondta,inkább hazamegy.Attól,hogy hazaköltöztem,minden nap meglátogattam őt,és beszélgettünk,játszottunk.Egy nap azonban,körülbelül hat év elmúltával,ami idő alatt ő négy évet öregedett csupán(így volt ránézésre tizenkettő),minden előzetes bejelentés nélkül rontott be hozzánk.Szerencsére a szüleim nem voltak otthon,különben el is kergették volna,és nem tűrték volna tovább a találkozásainkat.Szinte rémülten azt zihálta,hogy minél gyorsabban költözzünk el.A szülei hazafelé tartottak,és ha ott érnek minket,abból nekünk,és neki is nagy baja lesz.Azt tanácsolta költözzünk el,minél messzebb,és ne is jöjjünk vissza soha.Nem akartam menni,de ő szinte könyörgött.Sosem láttam még olyan rémültnek.Beleeggyeztem végül.A szüleimnek azt mondtam,hogy valahol messze van egy iskola,ahová szeretnék jelentkezni,de ahhoz oda kell költöznünk.Elhitték…nem is kérdőjeleztek meg.Akkor hazudtam nekik először és utoljára…Gondolom,megkönnyebbültek,hogy végre otthagyhatják ezt a veszélyes környéket,és „sötét” barátomat.Két napon belül indultunk is,és soha többé nem hallottam a „rabul ejtett királyfiról”.Neki írom most ezeket a sorokat,hogy ha még emlékszik rám,tudja,jól vagyok,és még őrzöm a tőle kapott rózsát,ami mindig a szobámban virágzott.
Sayako.
Hogy ezután mi következett,azt már nem tudta elolvasni,mert ekkor nyílt az ajtó,és Mikakoreflex-szerűen becsapta a naplót,felpattan,és az érkező felé fordul.Kira állt az ajtóban olyan mérgesen és indulatosan,ahogy a lány még sosem látta.Arcán a rémület,és düh furcsa keveréke tükröződött.Pillantása a Mikako kezében pihenő naplóra siklott,majd vissza a lányra.Tekintete most hideg,és rémisztő volt,vonásai megkeményedtek,most inkább hasonlított a festményeken szereplő családjára,mint a hajdani,kedves Kirára.
-Miért?-kérdi hidegen.A lány nem válaszol,csak keresi a szavakat,és rázza a fejét.-Miért!?-kérdi meg emeltebb hangon.Még mindig nem kap választ,közelebb megy Mikakohoz,a lány megpróbál hátrálni,de mögötte ott van a tükrös öltözőasztal.-Mi jogon olvastad el?-kérdi vontatottan,és minden szónál egyre közelebb lép a lányhoz.
-Én nem…én…sajnálom…nem…-dadog,kerüli Kira pillantását.
-Az a napló magánügy,semmi jogod nem volt rám,hogy beleovass.Miből gondoltad,hogy rád tartozik!?-emeli fel méginkább a hangját,és kikapja a lány nyujtott kezéből a kopott könyvecskét.
-Sajnálom…én…Bocsánat…-megrémíti Kira viselkedése,a fejében még mindig Sayako szavai vízhangoznak,és most itt áll előtte Kira…úgy,ahogy sosem akarta látni,pedig erre készítette fel őt…Mint egy igazi vámpír.
-Erre nincs bocsánat.-fordít neki hátat könyörtelenül,és megindul az ajtó felé.
-Tudod mit?-szedi össze magát.-Igazad van,erre nincs bocsánat,és gratulálok.-erre a fiú megtorpan.-Pontosan úgy viselkedsz,mint egy igazi vámpír!-vágja a fejéhez,és sírva elrohan,magára hagyva a döbbent Kirát.Mostmár világossá vált előtte.A naplóban szereplő gyönyörű kert,Kira rózsakertje,a kis pavilon,a magányosan álló asztalkával és székekkel,a kiszáradt rózsa,aminek a párja annál a bizonyos Sayakonál van,bizonyára egykoron fekete volt,és azért száradt el,mert Kira nem élteti tovább.Az a bizonyos kisfiú,a rabul ejtett királyfi…Kira volt.
Vajon mikor íródhatott?Kira miért nem mestél róla?Hol lehet most az a lány?Kicsoda Sayako?Találkoztak azóta vajon?És miért olyan ismerős a kézírása?Ezek a kérdések már érvényüket vesztették,csak rohant,ki a sötét ébenfaajtón,ki a gazos kerten,át a kovácsolt vas kapun,a sötét éjszakába.
Egy sötét teremben,egy fiú áll egyedül,az egyetlen felülről érkező fényésugárban.Arca komor,maga elé mered,mozdulatlanul,egy pontot figyel a sötétben,s ekkor egy mély hang megszólal.
-Nyerd el a lány bizalmát.Férkőzz a közelébe,vedd rá,hogy elmondja a titkait,mindent amit a Hidoikról tud.Aztán semmisítsd meg…Hidoi Kirát.
-Igenis,uram.-hajol meg,hátat fordít a hang forrásának,és kimegy a teremből.
-Sok szerencsét,Mephisto.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
