|
6.fejezet-A napló
2008.03.25. 12:54
Tomato juice
6.fejezet- A napló
Hétfő reggel,még az első óra előtt odaállít a lány elé Sayako,teljes kíséretvel,és ünnepélyes hangon közli vele.-Megszavaztuk(pontosabban megszavaztatta),hogy az idei iskolabál a Hidoi birtokon legyen.Ha már olyan jóban vagy Kira-senpaial,igazán elintézhetnéd.Sok sikert.-fordít hátat neki,kárörvendő kacajjal.
-Micsoda!?-képed el,és tátva marad a szája.
-Csukd be a szád,kihűl a gyomrod.-tanácsolja,és be is zárja barátnője száját Yayoi.
-Én ezt nem tudom megcsinálni,Yoi-chan…Akkora bukás lesz…-nyíg,az asztalán hasalva.
-Ugyanmár,ne mond ilyet Mika-chan.Menni fog az,ha segítek.-jelenti ki.
Dörömbölnek a Hidoi-kastély kapuján,Kira,számítva a támadásra,óvatosan,oldalról fogja meg a kilincset,és milyen szerencséje volt.Az ajtó berobban,és két szatyrokkal megpakolt lány áll benne.
-Megjöttem.-jelenti be derűsen Mikako.-Vendéget is hoztam.Ő itt Yayoi,a legjobb barátnőm.Segíteni fog nekünk.
-Üdv,miben?-kérdi értetlenül Kira.
-Kipofozzuk ezt a helyet.-jelenti ki,és átadja a fiúnak csomagjait.
-Micsoda?-marad tátva Kira szája.
-Úgy ahogy mondtam.Idén itt lesz az iskolabál.-lép oda a fiúhoz,és bezárja a száját.-Csukd be a szád,kilátszanak a fogaid.Yayoi nem tudja,hogy vámpír vagy,és szeretném,ha ez így is maradna,tehát viselkedj emberien.-suttogja oda neki.
-Rendben,de döntsd már el végre mit akarsz.Egyszer azt mondod viselkedjek úgy,mint egy vámpír,aztán meg mint egy ember…Ez kezd zavaros lenni.
Mikakonak rá kell döbbennie,hogy a fiúnak igaza van tényleg gyakran változtatta mostanában az álláspontját.-Egy jó vámpír tudja mikor kell emberként viselkednie.-vágja ki magát.
-Igazán?Egy „jó vámpír” gondolkodás nélkül megtámadja,akit csak lát.
-De te nem ilyen ”jó vámpír”leszel.-szögezi le Mikako,ezzel lezára a beszélgetést.Gondos tervezgetés után úgy dönt,hogy a bál témája Dracula lesz,így megspórol egy jókora,költséges felújítást,és eléri,hogy a kiszolgáló-személyzet a vendégek ízletes vérére tett megjegyzései természetesnek vehetők legyenek.Már csak arról kellett gondoskonia,hogy ennél messzebb ne mehessenek.Azonban a vámpír-történelem könyveket,a festményeket,és a kastély vérkészletét el kellett tüntetni,mert bármilyen hihető is lett volna tőlük az egész,”ilyen jó trükköket Ikioi nem tud”alapon bárki gondolhatná,hogy ez az egész igazi.Miután elintézte,hogy a kastély személyzete,és Yayoi az épület két végében ténykedtek,és ő kettesben maradt Kirával,azért kikérdezte a fiút az eddig tanultakból.
-Egy vámpír mikor aktív?
-Napnyugtától napkeltéig.
-Miért?
-Mert a napfény megöli.
-Mit csinálz,ha találkozol egy fiatal lánnyal?
Erre a kérdésre azonban nem kap választ,és Kira keze is megáll takarítás közben.Már nyitotta a száját a „nem találkozom fiatal lánnyal,mert nem megyek innen sehova” válaszra,mikor egy fiatal,kedvesen csengő lány hang dereng fel a fejében.
~Az sosem baj.Hallgass a szívedre,mert neked nagy van.~
-Megharapom.-feleli pár perc hallgatás után,de úgy,mintha most ismert volna be valami szörnyű rémtettet.Ezután annak ürügyén,hogy nem fér több könyv a kezébe magára hagyta Mikakot,és jó darabig vissza sem tért oda.A lány eközben folytatta a könyvek pakolgatását,de mikor megfogott egy igen réginek,és nyúzottnak látszó példányt,valami nem engedte,hogy kivegye.Egy kisebb rántás után mégiscsak sikerül kivennie a könyvet,amin egy aprócska,ördög kapaszkodik.Mikako erre elsikítja magát,eldobja a könyvet,ami lever egy rakás másikat,feje fölé emeli a kezét,hogy védje azt a lezúduló könyvkupactól,de semmi nem történik.Félve felsandít,hogy miért nem temették be a könyvek,és Kira áll ott,már megint…,már megint megmentette.
-Minden rendben?-kérdi kedvesen.
-I…igen,de…az…-bök az apró lényre.
-Ja,hogy ő…Nefélj,ártalmatlan.Herupaa,amolyan segítő féle.
-Engedd meg,hogy én fejtsem ki.-jelenik meg Hatsi.-A herupaa olyan lény,aki a vámpírok segítségére van,kissabb nagyobb feladatokban.Minél erősebb egy vámpír,annál többet tud megidézni.Egy közönséges vámpírnak 1-2 van.
-Naés neked?-kérdi Kirát.
-Hát…úgy 50.-gondolkozik el.-De sosem számoltam.
-Mennyi!?-kérdez vissza.
-Nem nagy szám.-legyint.-Gyere,vigyük ki ezeket.-vesz fel egy adag könyvet.Mikako követi a példáját,és elindulnak a konyha felé.Útközben elsétálnak egy,a hátsó kertre néző ablak előtt,és rádöbben,hogy még nem is járt hátul,csak a gazos,elhanyagolt előkertben.Ahhoz képest ez szemet gyönyörködtető volt.Ápolt pázsit,sövény és virágyágyások tarkították.Kétféle rózsa virított a kertben,az út egyik oldalán fehér,a másikon éjfekete,hogy aztán egy lugasban eggyesüljenek,ami alatt egy kis asztalka,és két szék áll.Az asztalon egy kiszáradt rózsa törékeny maradványai pihennek,mintha az évek óta várná vendégét.Merengéséből Kira hangja zökkenti ki.
-Ez az én kis birodalmam.Mindig idejöttem,ha magányra vágytam.Abba öltem minden erőm,hogy a rózsák örökké virágozzanak.
-Ez…gyönyörű…-néz végig a kerten.
-Köszönöm.-mosolyodik el,és tovább sétál.Mikako nézi még egy ideig a rózsákat,majd követi.A raktárnak kinevezett tágas szobában lerakva terheit észreveszi azt a kopott könyvet,ami rázúdította társait.Úgy néz mi,mintha már nagyon régi lenne,és számtalanszor olvasták volna.A bőr borítás már kopottasa gerincet csak a lélek tartja,a betűk is megkoptak.A borítón valaha egy arany rózsa lehetett,amiből mára már csak pár vonal maradt,és a név is olvashatatlan.Megforgatja a kezében,kinyitja az első oldalon,valami utalást keresve a könyv tartalmára,de az ottani írás nehezen olvasható.
-Éle…tem…tört…története a…rab…rabul ejtett…Életem története,a rabul ejtett királyfinak.-betűzi ki.Az alatta olvasható név azonban már nem látszik.-Sa…o Ik.oi.-A cím alatt egy kézzel rajzolt arc halvány vonalai sejlenek fel.A képen egy fiatal,sötét hajú fiú mosolyog az olvasóra.Lépések zaját hallja közeledni,így inkább magához veszi a könyvet,mondván majd,ha lesz egy kis ideje,kibogarássza,ki is írhatta.Az ajtón Yayoi lép be.
-Hol voltál,Mika?Már mindenütt kerestelek.
-Bocs…elbambultam egy kicsit,azonnal megyek.-szedi össze magát.Vet még egy utolsó pillantást Kira kertjére,és a magányos asztalkára,majd követi barátnőjét,és folytatják a pakolást.A nap további részében nem sokat találkoztak Kirával,csak elvétve látták könyvekkel vagy festményekkel a konyha felé sétálni,máskor mindig gondosan elkerülte a lányokat.
-Áááh…ez húzós volt.-huppan le az ágyára Mikako,barátnője pedig egy fotelba.
-De szépen kitakarítottunk,nem?-kérdi derűsen.
-De bizony.-bólint és hátradől az ágyon,ahol vizont egy szalaggal átkötött doboz fárja,rajta egy fehér rózsával.-Hát ez meg…-fordul hasra fektében,majd feltérdel az ágyra és kibontja a csomagot.
-Mikako,ez gyönyörű.-marad tátva Yayoi szája.A dobozban egy barackvirág színű,finom lehelletfinom selyemből varrt estélyi volt,a méret is pontosan passzolt a lányra.Név nem volt a dobozon,de Mikako egyből rájött,hogy nem küldhette más,csakis Kira.Gyorsan felpattant hát,hogy megköszönje neki,de a fiú már az egyik karosszékben aludt.Elmosolyodott,és betakarta,majd ő is nyugovóra tért,barátnőjével.Alig várta a reggelt,hogy megköszönhesse Kirának a ruhát.Most,hogy így jobban belegondolt,nem is tudott volna mit felvenni,ha a fiú nem gondol rá.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
