|
II./06.-Elveszve önmagadban II.
2008.02.24. 14:42
Youkai vs. Hito II.
6. fejezet – Elveszve önmagadban II.
- Hé! Add vissza! – próbálja visszavenni Ryutól, de a fiú egy hirtelen pillanatban megcsókolja, Haruhi pedig ledöbben… - M…mit művelsz?! Mégis mi a fene volt ez?!
- Csóknak hívják…
- Én is tudom…De te megőrültél…Mindketten fiúk vagyunk!
- Korábban ez nem zavart… - fogja meg a fiú arcát.
- Korábban? Hogy-hogy korábban? Szinte csak most ismertük meg egymást…Egy pillanat…Lehetséges, hogy… - néz rá ijedten és csodálkozva. – Hogy belém estél?
- Ezt próbálom elmagyarázni…Amúgy meg te is szeretsz…
- Én?? Na de…én nem…És ez…ez volt az első…csókom…
- Zöldségeket beszélsz…Már szűz sem vagy… - fordul el.
- Mi…Micsodaaa?!! Most csak viccelsz ugye? – döbben le.
- Nem…
- Jesszus…mégis…mégis kivel?
- Na, mit gondolsz, kivel?
- Na ne…ugye nem…én nem vagyok…nem vagyok meleg…
- Haruhi-chan…kérlek változz vissza gyorsan…Hiányzol…
- Hogy a francba változzak vissza, ha nem mondod meg mi történt? És még mindig nem hiszem el, hogy veled csináltam!!
- Akkor hadd meséljem el, hogy történt…
- Öhm…inkább elhiszem…
- Amúgy…elvesztetted az emlékezeted és a rosszabbik éned is felszínre került. – mondja szomorúan.
- De miért? Mi történt?
- Az apád művelt valamit és elbeszélgettem vele egy kicsit. Te pedig hallottad.
- Mit csinált?
- Nem érdekes, Haruhi-chan.
- De érdekes! Mondd el!! Eeee??? M…m…mit csinálsz?! – kérdi, mert Ryu vetkőzni kezd, de csak az ingét veszi le.
- Megmutatom inkább… - magyarázza. Szabaddá vált felső testén a sebek nyomai még mindig ott vannak, s talán egy életre ott is maradnak…
- Ezt…ő művelte veled? – húzza végig vékony ujjait Ryu sebein. – Milyen apám van nekem? Ryu, sajnálom.
- Nem kell. Csak változz vissza…kérlek… - öleli meg.
- Így nem tetszem neked? – néz fel rá.
- Dehogyisnem…Nem erről van szó. De ez nem te vagy. Szeretném visszakapni az én kedves, aranyos, felelősségteljes Haruhi-chanomat.
- De miért? Miért jobb az a Haruhi, mint én? Én szeretnék ilyen maradni…
- Értem… - simogatja meg a fejét, de eléggé szomorú, bár nem mutatja ki.
- Hé…meddig érzelgősködsz még? Rossz nézni… - szólal meg a Sátán, akit csak Ryu hall és lát. – Amúgy meg ha vissza akarod változtatni…
- Haruhi-chan…azt hiszem, nekem most mennem kell…
- Méér? Maradj már még…Nem akarom, hogy elmenj…
- De muszáj…Van egy kis dolgom…Sürgős…
- Fontosabb, mint én?
- Ehe…nem…dehogyis…Te vagy számomra a legfontosabb, de vannak dolgok, amiket el kell intéznem…
- Jól van, menj csak…Menj és intézd el azokat a fontos ügyeidet! Velem ne is törődj…Azt mondtad, szeretsz… - vág hozzá egy párnát.
- Na de…Haruhi-chan…
- Menj el! Nem akarlak látni…
- Ahogy akarod… - puszilja meg a fejét és távozik az ablakon keresztül a Sátánnal együtt…
- Nos, ha vissza akarod változtatni…
- Nem akarja…Hallottad… - szorítja ökölbe a kezét. – Látni se akar…Haruhi utál…
- Fenét!! Ryu mi van veled? Teljesen megváltoztál, mióta belezúgtál abba a srácba! – áll elé.
- Ráébresztett dolgokra…És nem fogom hagyni, hogy az én Haruhim ilyen legyen…
- Ez a beszéd…Megtalálod majd a módját, hogy „visszahozd”.
- Nem lenne egyszerűbb, ha elmondanád? – vág unott képet.
- Abba semmi izgi nincs.
- Öcsém…mint egy kis pisis…
- Na jó, egyelőre hazamegyek, és megpróbálok keríteni valami megoldást…Csá… - tűnik el.
- Hé! Itt hagysz?! Áhh…velem sose törődik senki…Na mindegy…De ez a kölyök…áh…pedig ott van a megoldás az orra előtt…Egyszerűen csak… - magyaráz a levegőnek, de nem kerüli el a figyelmét, hogy valaki figyeli, és direkt kimondja a mondat végét. Majd az, aki figyelte elrohan…
***
- Áhh…Miért ilyen nehéz feladat ez??! – dünnyög Ryu a szobájában egy halom könyv társaságában. – Na jó…Felmegyek, kiszellőztetem a fejem…Talán Aina még szóba áll velem… - sóhajt és máris az emberek világában találja magát. Sietős léptekkel sétál végig a hosszú utcákon, míg végül Aináék házához nem ér. Bekopogtat, majd egy inas kíséretében felmegy a lányhoz, aki az ágyán ül és sír. – A…Aina? Mi a baj? Mi történt? – ül le mellé.
- Semmi, Ryu…semmi…Nem érdekes…
- De igenis az…
- Csak…sajnálom szegény Haruhit… - füllenti. Illetve ez igaz, de más is áll a háttérben…
- Tudsz róla?
- Igen…És…azt is tudom, hogyan hozhatod vissza… - mondja lehajtott fejjel.
- I…Igen? Hogyan? Kérlek mondd el…
- Nem tehetem…
- De miért nem? Nem akarod, hogy Haruhi-chan ismét olyan legyen, mint azelőtt?
- De akarom, csak…
- Csak mi? Aina…sajnálom, de ha nem mondod el…kiugrom innen…Esküszöm neked… - mondja már az ablakpárkányon állva.
- De…Nagyon magasan vagyunk…
- Sajnálom…Ha a „nem” a végső szavad…
- De, Ryu…Nem mondhatom el…
- Rendben… - mondja és tényleg kiugrik az ablakon.
- R…Ryu! Uramisten…Anya! – rohan le. – Azonnal hívjátok a mentőket! – megy ki a fiúhoz, aki még él, de eszméletlen…
***
Pár nap múlva a helyi kórházban…
- Ryu…Nem akarok közétek állni…Ha vissza akarod kapni Haruhit…tedd meg vele… - suttogja az eszméletlen fiúnak.
- Ryu! Ryu, te szemét! – ront be a terembe Haruhi. – Ne merj itt hagyni, különben megbánod! Magunkra hagynál egy kicist? – kérdi Ainától, majd a lány sóhajtva kimegy a kórteremből. – Ryu, ébredj fel! Azonnal ébredj fel! Te idióta! Kiugrani az ablakon! Te nem vagy normális! Hülye barom…
- Kösz a bókot, Haruhi… - mosolyog becsukott szemmel Ryu. – Érted csináltam… - vigyorog.
- Szemét! Így rám ijeszteni…
- Nyugi, kölyök…élek…Megmondtam, hogy nem szabadulsz tőlem olyan könnyen. Akár életed végéig nem halok meg… - szedi le magáról az infúziót.
- Ne poénkodj! Tudod, hogy utállak emiatt?!! Most meg mit művelsz?! – fakad ki, mire Ryu mosolyogva megrázza a fejét, felül, egészen közel hajol hozzá, s súg neki valamit, amitől Haruhi ledermed. – Megvesztél? Eszem ágában sincs veled…itt…amúgy is…Nem vagyok meleg, már mondtam…És te se vagy jól…Kizárt dolog, hogy mi itt…Neked lett valami az agyaddal…Biztos bekrepált, mikor leestél. – tiltakozik, de Ryu csak közelebb húzza magához és megcsókolja. Innentől fogva pedig valamiért nem ellenkezik…
Kirie, aki eddig Ainával beszélgetett a folyosón, most becsukja az ajtót és gondoskodik róla, hogy sem a nővéreknek, sem az orvosoknak ne legyen eszébe Youkai Ryu nevű betegük…
Másnap…
- Ryu-san… - öleli meg a még alvó fiút Haruhi. – Szeretlek… - puszilja meg, s hozzákezd felöltözni. – He? – hasít belé a felismerés. – Ez egy kórház!!!
- Haruhi…chan…? – ébredezik. – Mi történt?
- R…Ryu-san…mi egy…kórházban…”azt”…Oda fog más beteg feküdni, ahol mi… - sápad el.
- Nyugodj meg…Kimossák úgy is az ágyneműt…Amúgy örömmel látom, hogy ismét a régi önmagad vagy… - mosolyodik el, bár eléggé fáradt.
- Sajnálom, hogy ennyi gondot okozok neked…Én csak olyan akartam lenni, mint te. És…köszönöm, hogy nem hagytál ott, amikor megváltoztam…
- Ne legyél olyan, mint én…Te így vagy tökéletes…Ilyen kedvesen, aranyosan…felelősségteljesen…És inkább száz vérző seb, minthogy itt hagyjalak… - mosolyog.
- Youkai-kun…Hogy érzi magát? – jön be egy nővér.
- Ee…e…e…egészségesen…
- Az jó…De miért nincs az infúziója bekötve? Egy pillanat…Magán miért nincs felsőruházat? Te jó ég! – néz az igazából meztelen Ryura, akit alul csak egy lepedő takar el, majd Haruhira, aki már felöltözött úgy, ahogy. – Mondja, hogy van magán legalább egy gatya vagy valami!
- Nos…öhm…Persze…Hogyne lenne…Hova gondol?
- Akkor hadd nézzem, hogy van.
- Ne…ne…ne…nem szükséges…
- De igen!
- De nem!
- Ha nem mutatja meg, még rosszra fogok gondolni…
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! – kiáltja el magát a két fiú egyszerre.
6. fejezet vége
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
