|
II./01.-Felkavart érzelmek...
2008.02.24. 13:53
Youkai vs. Hito II.
1. fejezet – Felkavart érzelmek…
- Haruhi-san… - nyit be suttogva Kirie, majd elmosolyodik és halkan visszazárja az ajtót…
- Ryu-san…én…Ryu-san! Mi történt?! – kérdi, mert Ryu keze egyre lejjebb csúszik az arcán és visszaesik az ágyba.
- N…ne haragudj…Haruhi…chan… - fogja az oldalát, ami ismét vérzik.
- Ryu-san…Ryu-san, ne csukd be a szemed…ne aludj el…Hozok új kötszert, de ígérd meg, hogy nem alszol el… - áll fel.
- De…
- Ígérd meg!
- Megígérem, de…
- NEM AKAROM, HOGY MEGHALJ, VILÁGOS?!!! – förmed rá, mire Ryu először megszeppent képet vág, majd halványan elmosolyodik. – Mindjárt jövök. – megy ki az ajtón. Egy perc sem telik bele, máris visszaérkezik a szobába a kötszerrel, fertőtlenítővel, meg egy nyalókával. – Na, itt vagyok… Hé…Azt mondtad nem alszol el… - vágja fejen a horkoló fiút.
- Na…miért bántasz? – vág sírós képet.
- Elaludtál…Na gyere…bekötözlek…és aztán pihenés…Ágykúra…
- Veled? – kérdi kajánul.
- Ááá!! Hülye! – vágja ismét fejen.
- Miért? Én csak azt akartam, hogy velem légy…Ne gondolj perverz dolgokra.
- Ja…öhm…eheh… - pirul el.
- Látom már, mire megy ki… - kel fel, lassan és puszilja meg, Haruhi pedig még jobban elvörösödik.
- H…ha…hadd cseréljem ki a kötést… - tereli más témára a szót, majd meg is teszi: leszedi Ryuról a kötést, így szabaddá válik az egész felső teste. Elfordítja a fejét, még nem látta a fiút így, zavarban van.
- Haruhi-chan? Mi a gond? – néz rá értetlenül és visszafordítja a fejét.
- Se…semmi… - süti le a szemét és inkább gyorsan befejezi a kötözést, a nyalókát Ryu szájába dugja, visszafekteti, majd ő maga feláll és elindul ki a szobából. – Ne kelj fel… - fordul még vissza.
- He? Hova mész? Ne hagyj itt…kérlek… - kel fel és öleli meg hátulról. – Nem tudok nélküled meggyógyulni…Szükségem van rád…Veled akarok lenni…mindig…Ne hagyj egyedül… - suttog.
- Ryu…san… - gördül le az arcán egy könnycsepp. – Sajnálom… - rohan ki.
- Na de…
***
- Haruhi-san? Hova rohansz? – néz utána értetlenül Kirie.
- Hazamegyek… - áll meg háttal neki.
- Eee?! Tessék?! Miért?! Azt hittem, szereted Ryu-t…
- Ez így is van, de…már nem bírok itt lenni…És az iskolából se lehet hiányoznom annyit…
- Rendben van… - sóhajt. – Ryu tudja?
- Nem…nem mondtam meg neki…Nem akartam felzaklatni…- magyarázza, majd hosszas hallgatás után… - Tudod…amikor kötést cseréltem neki…megláttam a meztelen mellkasát…Zavarban voltam…
- Ahha…már értem…Vonzódsz hozzá, de az jutott eszedbe akkor igaz?
- Hagyjuk ezt…Nem akarok róla beszélni…Kérlek, segíts visszamennem…
- Oké…Én hazaviszlek, de mondok neked valamit. Ryu nagyon megváltozott, amióta ismer téged…
- Miattam…
- Nem, tévedsz…Nem miattad…Érted…Nagyon szeret téged, még ha nem is mutatja ki…Néha kicsit idióta, de azért aranyos srác…Ha hazamész…és itt hagyod…talán találsz magadnak egy lányt…de Ryunál különb szerelmet soha…Áh…Na gyere… - nyújtja a kezét. – Ryu meg fog ölni ezért…Na mindegy… - veszi fel az ölébe, és viszi vissza a hajóhoz…
***
- Haruhi-sama! Haruhi-sama, jól van?! Végre…Már azt hittük, soha nem jön vissza…És a kis barátja? Ő hol van?
- Ryu-san nem jön vissza… - mondja lehajtott fejjel.
- Ó…de kár…Szóval mégis ez Timbuktu…
- Nem, Seizawa-san…ez valami teljesen más… - néz még vissza, majd felszáll a hajóra, ami elindul velük.
***
- Ryu… - nyit be Kirie, bátyja szobájába, aki most látszólag alszik. – Ryu…tudom, hogy ébren vagy… - ül le az ágya mellé. – Figyelj…azt hiszem…jobb, ha ezt elmondom…Haruhi…
- Hazament…tudom…Mindent hallottam…
- Figyelj…sajnálom…Tudom, hogy rosszul esik, hogy--
- Nem akar látni…nem akar velem lenni…
- De akar…csak bizonytalan…Nem tudja, mi a helyes…Adj neki időt…Ne erőltess semmit…Ha meggyógyultál…látogasd meg…Szerintem örülne neki…
- Kérlek…hagyj most békén… - húzza a fejére a takarót.
- Rendben… - áll fel és megy ki.
~”Nem akarom, hogy meghalj!”…”Ryu-san…szeretlek…” Mondd…hazugság volt…minden? De a szemed mást tükrözött…Azt, hogy ezek a szavak szívből jönnek…Nem tudom, mit csináljak…Megmentettél…de ha nem szeretsz…akkor miért? Miért nem szóltál valakinek, hogy zaklat egy idióta? Haruhi…~
***
- Hát…Hazaértünk, Ryu-san…Megint az én szobámban alszol? Hm? Ryu-san? Áhh…nincs is itt…Nem hittem volna, hogy ennyire fog hiányozni… - dől le az ágyára Haruhi. – Miért? Miért nem lehetünk egyszerűen csak barátok? Miért kellett beléd szeretnem? Ez nem normális dolog…Tudom, hogy te is így érzel, de…meg kell értened, hogy nem tehetjük ezt meg…Nem helyén való dolgok jutottak az eszembe, mikor…Nem akarom, hogy megtörténjen…Mégis…olyan furcsán érzem magam…És bűntudatom is van…Ajj…nem értem Ryu-san érzéseit…Vagy…talán a sajátjaimat? Olyan bonyolult… - gondolkodik hangosan, majd lassan elnyomja az álom…
***
- Ááááá!!! Úristen! Elkésem iskolából! – riad fel két nap múlva álmából Haruhi.
- Nyugodjon meg, kölyök, még időben vagy… - vigyorog egy rakott szoknyás, matrózblúzos, vörös hajú „lány”.
- R…R…Ryu-san?!!!
- Talált süllyedt, Haruhi-chan… - kócolja össze. – Úgy döntöttem…meglátogatom a te iskoládat…Bár be kell vallanom…meglehetősen kényelmetlen a ruhátok… - néz végig magán, mire Haruhi visszafojtott nevetéssel megcsóválja a fejét.
- Ez a lányok öltözete, Ryu-san…A fiúk…ilyenben vannak. – veszi elő a sajátját és mutatja meg neki.
- A…a…lányoké? – vakarja szórakozottan a fejét.
- Igen…Mindjárt adok neked egyet…Tereza asszony…kérem…van egyel nagyobb számú iskolai öltözet?
- Igen, úrfi, azonnal hozom…Parancsoljon, már itt is van…
- Köszönöm… - veszi el, de gondosan ügyel arra, hogy a szolgáló ne lássa meg így Ryut, majd bezárja az ajtót és odaadja a fiúnak a ruhát. Pár perc hallgatás után azonban nem bírja tovább, kibukik belőle a kérdés: - Miért jöttél ide?
- Én?! TE miért jöttél vissza? – vonja kérdőre, de aztán eszébe jut, amit húga mondott és hangnemet vált. – Hiányoztál…
- Ryu-san…nekem dolgom van itt…Iskolába kell járnom…És nem hagyhatom itt a szüleimet sem…
- Nem is foglalkoznak veled…
- Mert elég elfoglaltak mostanában…Nem hibáztatom őket…
- Haruhi-chan… – szólal meg, miután átöltöztek mind a ketten. – Nekem viszont fontos vagy…Miért nem hagyod, hogy veled legyek? – ül le az ágyra. – Mert fiú vagyok? Vagy mert démon? Vagy mi? Azt mondtad, szeretsz…Akkor meg mi a baj? Az volt a baj, hogy zavarban voltál?
- E…ezt…honnan veszed?
- Hallottam…tőled…Ne legyél zavarban a testem látványától…Nincs rá okod…
- De igen…igenis van okom…Mert helytelen dolgok ezek…
- Haruhi… - csukja be a szemét és húzza magához. – Nem érdekel, mit mondasz, én akkor is szeretlek… - mondja, majd megcsókolja és lassan elkezdi lehúzni Haruhiról az inget, aki belevörösödik, aztán megfogja a kezét.
- E…el fogunk késni…
- Igazad van. – hagyja abba és mosolyodik el.~Ne erőltess semmit…De ezek szerint ő is akarja…~vigyorodik el most már.
- Mi az? – néz rá értetlenül.
- Nem…semmi…menjünk. – áll fel, megfogja a táskáját, majd a még mindig vörös Haruhival elindul.
- Kocsival megyünk… - viszi ki, ahol a jármű már várja őket.
- Jah…Jól megy… - szállnak be az autóba, ami egészen az iskoláig viszi őket.
***
- Gyerekek…bemutatom új osztálytársatokat, Youkai Ryu-t! Segítsetek neki beilleszkedni, legyetek vele kedvesek! Ryu-kun…Haruhi-kun mellett még van egy hely, kérlek ülj le oda! Köszönöm…Akkor kezdhetnénk is az órát…A mai órán gyakorlunk, jövő héten pedig dolgozat lesz….
- Te…Haruhi-chan…én ebből egy szót sem értek… - suttogja Ryu a fiúnak.
- Majd elmagyarázom, de most maradj csendben.
- De miért?
- Mert órán ez a szabály. Figyelni kell.
- Á, értem… - könyököl a padra és teljes erőből megpróbál koncentrálni. ~Csokitorta…vaníliapuding…fagyi…:3~
- Ryu-kun…remélem tudod ismertetni a megoldást…Ryu-kun…Ryu-kun!
- Hogy? – riad fel álmából. – A megoldást? Ööö…szaké!
- Nem hiszem, hogy ez lenne a háromszögbe írható kör sugarának hossza… - néz rá szemrehányón, az osztály meg dől a nevetéstől…Haruhit leszámítva. Ő, amikor a tanár egy pillanatra nem figyel, valami olyasmit tesz, amit eddig soha…
- 3 és fél cm, tanárnő…Csak teszteltem, tetszik-e figyelni… - szólal meg Ryu.
- Ez…helyes…De ezeket a megjegyzéseket kérlek mellőzd…
- Igenis, tanárnő…Huh…kösz, öcsi… - suttogja Haruhinak és a papírra néz, amit a fiú átnyújtott az előbb neki. Szőke barátja pedig a fejét csóválja.
- Na jó…Már csak két percünk maradt…A házi feladat a 42. oldalon a 3-as és a 4-es feladat. Mehettek szünetre… - megy ki a teremből a tanár.
- Klassz vagy, Ryu! – vigyorognak a fiúk előtte rögtön a szünet elején.
- Kösz…Olyan mogorva az a tanár…
- Ne törődj vele…Mesélj egy kicsit magadról…Honnan jöttél? Miért jöttél el az előző iskoládból? Nézzétek, olyan kis édes… - tolakodnak a lányok a fiúk elé.
- Hé…lányok… - lép egyet hátra, majd mesélni kezd hülyeségeket össze-vissza. – Tudjátok…Timbuktu klassz hely…Mindenféle jó cucc van ott. Azért hagytam ott azt a sulit, mert itt jobban érzem magam…Japán szuper hely…És nem vagyok én olyan cuki…Na jó, elég a pletykából, dolgom van. – vigyorodik el…
***
- Érdekes…Valaki volt olyan kedves, és tudatta velünk, hogy a szivacsot szivacsnak hívják. – nézegeti egy fiatalabb tanár az említett tárgyat, aminek az oldalára a „szivacs” szó van ráfirkálva.
~Ryu-san…~ csóválja a fejét Haruhi…
***
- Ryu-kun…letörölnéd a táblát?
- Persze, tanárnő… - tölt meg egy vödröt vízzel és leönti a táblát vele.
- Ryu-kun!!!
- Ryu-san… - fogja a fejét Haruhi.
***
- Youkai! Azonnal lejössz a gyűrűről, vagy szaktanárit kapsz! Nem ez a feladat! – kiált rá a tesitanár, mert a fiú a gyűrűn egyensúlyozik egy kézen, majd kelletlenül lekecmereg onnan.
- Ryu-san… - ül kétségbeesetten Haruhi.
***
- Jó nap volt, nem? – nyújtózkodik egyet a Haruhi szobájában Ryu.
- Ryu-san…valamit meg kell beszélnünk…Tudod…az iskolában nem illik így viselkedni…Próbálj meg úgy, ahogy én.
- De az unalmas…
- Ha továbbra is szeretnél iskolába járni, akkor kénytelen leszel megszokni… - vet rá egy szigorú pillantást.
- Jó, jó…Megértettem…Megígérem, jó leszek… - sóhajt, és ledől az ágyra.
- Ha be is tartod…akkor…megteszek neked valamit… - ül le mellé és megcsókolja…
1. fejezet vége
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
