|
04.-Bonyodalmak
2008.01.05. 16:44
Youkai vs. Hito
4. fejezet – Bonyodalmak
- Ettől féltem. – süllyed el szégyenében Ryu…
- Ryu-san, ő kicsoda?
- Nahát bátyus…nem is gondoltam volna…Ő az új szerelmed? – méri végig Haruhit.
- Igenis ari srác a maga módján…
- De SRÁC!!! FIÚ!!! OTOKO!!! BOY!!! JUNGE!!!… - sorolja el a világ összes nyelvén a „fiú” szót.
- Elég lesz…megértettem. – nézi unottan.
- Öhm…elnézést, hogy beleszólok, de ő a húgod? – szólal meg bátortalanul Haruhi.
- Dehogy!! Nem is ismerem ezt a lányt…
- Undok vagy… - fordít neki hátat. – Mindenesetre a bátyám… - vigyorodik el.
- Ki ne mondd…
- A bátyám…
- Mondom!!!
- Pedig nem is azt…
- Akkor mit akartál, ha nem azt, hogy buzi vagyok?! Ehh...De nem vagyok az. – húzza fel az orrát. – Csak…Haruhinak…a kisugárzása…igen…meg a szeplői…és a haja…meg az arca…a szeme… - olvadozik és húzza magához a fiút.
- Ugye tudod, hogy most áradozol róla…
- Mi? – tolja el magától Haruhit. – Ez rágalom…Én csak beszélek róla, nem áradozok…Különben is hogy kerülsz ide…eeeeeeeeeeeee? – esik le neki, hogy a lány nem használt ajtót és Haruhi nem tudja, hogy nem ember.
- Erre én is kíváncsi lennék. Nem hallottam, hogy nyitódott volna az ajtó, kedves…
- Kirie…Youkai Kirie…
- Kedves Kirie-san…
- Tudom…Jaj, hát nem mondta el a bátyus?
- Nincs mit elmondanom…Legfeljebb azt, hogy Kirie bűvészkedik. És ide-oda el tud tűnni…
- Tényleg? De jóóóó…Ugye majd megtanítasz pár dologra… - néz kérlelőn Kirie-re.
- Gratulálok, ezt megcsináltad. – suttogja és néz szemrehányón Ryura. – Hát…rendben, majd egyszer…De szerintem nyugodtan eljöhetsz hozzánk… - mosolyog, annak ellenére, hogy Ryu kézzel-lábbal mutogat, hogy ne.– Na, mit szólsz hozzá?
- Remek ötlet lenne, Kirie-san. Szeretném megismerni Timbuktut.
~Hogy mit?~döbben le és néz kérdőn Ryura.
- Eheh…Nincs semmi érdekes ott…
- Haruhi-chan…Elrabolhatnám a bátyámat egy percre?
- Természetesen, Kirie-san…
- Köszönöm…Úgyis pisilnie kell…Igaz, Ryu?!
- Ehe…nekem? – értetlenkedik, de Kirie rálép a lábára. – Ja, igen…Mindjárt…jövök, Haruhi-chan…~Ha ezt túlélem…~tűnnek el az ajtó mögött.
- Szóval? Timbuktu, mi?! – vonja kérdőre bátyját Kirie.
- Eheh…nem mondhattam el neki…
- Miért? Akkor nem járna veled?
- EEEEE?!!! Ki mondta, hogy járunk?! Mi nem járunk!!! Csak…csak…kicsit jobban vonzódunk egymáshoz, mint kellene!
- Kit érdekel? És hogy akarod elvinni Timbuktuba?
- ÉN?! Te voltál kedves és invitáltad meg hozzánk!! Akkor oldd is meg te…
- Meg is fogom. – mosolyodik el sötéten, majd eltűnik.
- Ne! Visszavonom! Francba!! – indul vissza mérgesen Haruhihoz.
- Hol van Kirie-san, Ryu-san?
- Sürgős dolga akadt… - próbálja leplezni idegességét.
- Értem…Semmi baj… - öleli meg. – Figyelj csak…mi lenne, ha holnap mennék hozzátok? Szeretném látni hol laksz. – néz rá nagyon nagy, boci szemekkel.
- Eeeh…hát…~fene, hogy nem tudok neki ellenállni…~ Rendben, prücsök…
- Köszi! Köszi! Köszi!
- Hé…így viselkedik egy arisztokrata? – néz rá kajánul.
- Nem…A kedvedért megpróbálok kicsit lazább lenni… - pirul el.
- De…Miért csinálod ezt?
- Mert…tudod te azt, Ryu-san…
~Mert szeret…~ Na jó, kölyök…Holnap eljössz…Timbuktuba. ~Kösd fel a gatyád, hugi…~
- De szeretném, ha ma itt aludnál…velem…
- EEEEE?!
***
- Ryu-san…Ryu-san…ébredj…Mindjárt behozzák a reggelit és nem akarom, hogy így lássanak minket…egy ágyban… - próbálja ébresztgetni a horkoló fiút.
-…
- Ryu-san! Könyörgöm… - néz rá kérlelőn, mert kintről már hallatszik a szobalányok beszélgetése.
- Megyek már, megyek… - kászálódik fel és igazítja meg közbe a nadrágját, aztán bebújik a „vendégágyba”, és úgy tesz, mintha aludna.
- Haruhi-sama…Ryu-sama…Kérem, ébredjenek fel…A hasukra süt a Nap…Rajta…itt a reggeli… - ébresztgetik a két fiút, akik úgy csinálnak, mintha most ébrednének és nagy nehezen nekilátnak az eléjük tett ételnek.
- Wow! De király! De mi ez?
- Kaviár…
- Halpete?
- Hát…kóstold meg…finom…
- Egyenek gyorsan, uraságok…Egy óra múlva indulás…
***
- Dikk…hajón utazunk?
- Igen, Ryu-san…Timbuktu messze van innen…
- Hát…azért annyira nincs messze…
- Ugyan…majd meglátod, jó lesz… - szállnak fel a hatalmas hajóra, bepakolnak a (közös) kabinjukba és kimennek a fedélzetre a tengert csodálni. – Ez olyan gyönyörű…Friss levegő…hófehér sirályok…hullámzó tenger…hányó Ryu-san…Ryu-san! – megy oda a zöld fejű fiúhoz. – Jól vagy? Mi történt? Te tengeri beteg vagy…
- Az… - nyögi, és inkább rátámaszkodik Haruhira, aki bekíséri a kabinba.
- Nem tudtam, hogy nem bírod a tengert…
- A hajót nem bírom… - fekszik le az ágyra, de húzza magával Haruhit is. – Különben semmi bajom… - szólal meg pár perc múlva, majd elejt egy kis mosolyt, látva, hogy a szőke fiú elaludt…
***
-Haruhi, ébredj…megérkeztünk… - ébreszti fel Ryu a fiút, aki rögtön fel is ébred és kiszalad a fedélzetre. De kicsit meglepi a nem éppen szívderítő környezet.
- Biztos, hogy ez Timbuktu?
- Nem hiszem Haruhi-sama…Valamiért eltértünk az iránytól…Azt hiszem…a kormányos elaludt…De ez a hely a térképen sincs rajta…Kénytelenek vagyunk itt maradni, amíg meg nem állapítjuk, hol is vagyunk. – szólal meg az egyik matróz.
- Értem… - bólint higgadtan. – ÁÁÁÁÁÁ!!! Hol vagyunk?! Hogy kerültünk mi ide? – száll ki a hajóból Ryuval együtt. – Jesszusom!! Ez nem Timbuktu!! Meg fognak enni a medvék és a farkasok!! Mit fogunk itt csinálni? – szaladgál össze-vissza. – Meg fogunk halni!! Ryu-san, mondj valami biztatót!!! – kérleli kétségbeesetten.
- Hmm…Üdv az Alvilágban, Haruhi-chan!!! - dől neki egy sziklának a halálosan nyugodt Ryu.
4. fejzet vége
Megj.: Éjszaka Ryu és Haruhi csak aludtak…Rossz az, aki rosszra gondol *álszent kép*
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
