|
02.-Elkezdődött
2008.01.05. 16:42
Youkai vs. Hito
2. fejezet – Elkezdődött…
-ÁÁÁÁ!!! Mit keresnek maguk itt?! – hallatszik egy fiatal lány hangja, miközben kijön az egyik fülkéből.
- Dikk, de jó csaj…- néz végig a lányon Ryu.
- Na de Ryu-san..Ilyet nem mondunk…Elnézést kérek kisasszony, a barátom nem idevalósi és…elég nehéz…gyerekkora volt…Kérem tisztelettel, bocsásson meg nekünk és már távozunk is…
~Minek kell ehhez meghajolni? Hé! Nekem igenis jó gyerekkorom volt…Kivéve mikor az a vén banya el akart adni…~ duzmaszkodik.
- Öhm…nem érdekes, csak…meglepődtem…Nagyon élveztem az előadását, Haruhi-sama…
- Köszönöm…nos akkor…mi megyünk is. A viszontlátásra. – húzza ki magával Ryut.
- Na de…Ez mégis mire volt jó? Nem hagysz becsajozni… - nyíg. – Különben is…mit keresett ott?
- Amibe behúztál, egy női toalett volt…
- Ja…ahova célozni szoktak az emberek? Kafa…hadd menjek vissza… - indulna el, de Haruhi megfogja a ruhája alsó szélét.
- Kérlek szépen, Ryu-san, ne hozz kínos helyzetbe…Nem tudom, honnan jöttél, de látom, nem tudsz sokat az itteni dolgokról. Na de se baj, majd én segítek neked. - mosolyog.
- Hogy…honnan? Hát ööö…Timbuktuból…
- Komolyan??? Ez csodálatos! Igen, ott a kultúra kicsit más, de majd hozzászoksz az ittenihez…Nos…van hol laknod?
- Van…
- És megtudhatnám a címed?
- Ööö…titkos…szigorúan titkos…Nehogy…tudod… - húzza el az ujját a nyaka előtt.
- Áh…értem. Na nem baj…Majd akkor gyere el egyszer…Én leírhatom a címem…
~Most jön a villa, mi?~
- Itt is van…Tessék…És…kopogtass, légy szíves…
- Oké, meglesz… - nézi értetlenül a papírt, amire Haruhi gyöngybetűkkel írt.
- Köszönöm…Én megyek…Még sok dolgom van, és ha késem, nem nézik jó szemmel. A mielőbbi viszont látásra, Ryu-san. – távozik mosolyogva.
- Mielőbbi viszont látásra, Ryu-san. – parodizálja.
- Hm? Mondtál valamit, Ryu-san? – néz vissza az ajtóból.
- Nem…meg se szólaltam…Képzelődsz…
- Előfordulhat…Viszlát…
- Pá…Úúú…Franc…Ilyen hangnem…Ilyen…illedelmesség…Fuj…Nem igazán bírom a kölköt…Olyan…Olyan…nagyon más… - gyűri össze a papírt. – Fene se fog elmenni hozzá…
***
- Igen? Ki az? Áh…Youkai Ryu…Üdvözlöm…Haruhi-sama már várja… - hajol meg a fiú előtt egy öltönyös, középkorú férfi, majd betessékeli.
- Mi ez a hangzavar, Sawamura-san? Áh...Ryu…hát eljöttél? Köszönöm, Sawamura-san, elmehet.
- Igenis. – hajol meg és távozik.
- Gyere…menjünk a nappaliba. – ül le egy bíborszínű, kényelmes díványra, miután megérkeztek a hatalmas, ízlésesen berendezett helyiségbe. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar eljössz…Mennyi idő is telt el? Egy óra? – kuncog. – Különben foglalj helyet…
- Jól van na… - szólal meg most először Ryu…Elég feszült egy ilyen…túúl arisztokratikus helyen. – Tudod…gondolkodtam és kíváncsi vagyok az életedre. Ennyi…semmi másért nem jöttem ide. – ül le.
- Biztos? – vigyorog kajánul.
- Biztos. –húzza fel az orrát.~ Che…na persze…ilyenkor meg vigyorog, mint a tejbetök…Hmm…hány szeplőd van, prücsök? Egy…kettő……hat…tíz…összesen tíz…Na…még ebbe is tökéletes…öt-öt…Tök jó…Talán nem is olyan elviselhetetlen a kiscsávó.~ vigyorodik el.
- Kérsz valamit?
- Nem, nem szoktam golfozni…
- Tessék? – néz rá értetlen (de hihetetlenül cuki XD) képpel.
- Ari…Azaz…Semmi…csak elbambultam…Mit is kérdeztél?
- Elbambultál…
- Igen, el. Tán tiltja a házirend? – húzza fel az orrát.
- Nem, nem tiltja…Különben csak annyit kérdeztem, hogy szeretnél-e valamit enni vagy inni?
- Nem, kösz…Nem maradok sokáig…~Olyan hülye érzésem van…Biztos ez a szar hely teszi…Tessék…itt vagyok egy kis taknyos puccos villájában és úgy beszélgetek vele, mint aki Timbuktuból jött valami hülye kis…ááh…Asszem jobb lesz, ha visszamegyek az Alvilágba. Hazaaa…Öldöklés, harcok, játék…ez való nekem, nem egy ilyen…túldramatizált, megahigiénikus…arisztokrata palota…De…olyan ari azzal a tíz szeplővel…Miért van ilyen hülye érzésem? Olyan mintha nem akarnám itt hagyni…Furcsa…Eddig mindenkit könnyedén kezeltem (le)…őt nem tudom. Megfogott…Valami nagyon megfogott benne…csak tudnám mi…Tüntetném el…Talán a szeplői…Igen, csakis ez lehet az oka…~
- Min gondolkodsz? ~Érdekes egy fiú…Nem tudom…olyan…nagyon pórias, fura modora van, mégis magával tud ragadni…Végül is…ha úgy vesszük, aranyos fiú ő…Csak…kicsit különc…Azt hiszem nem tanult eddig semmit…De majd én segítek neki.~
- Semmi közöd hozzá.
- Figyelj csak…arra gondoltam, hogy maradhatnál néhány hétig…Tudod…szeretném, ha egy kicsit többet tudnál erről a kultúráról…Nagyon izgalmas lesz, majd meglátod…Attól se kellene félned, hogy esetleg megtámadnak…Itt van a sok testőr, akik megvédenek…Na, mit szólsz hozzá?
- Azt, hogy felejtsd el. Nem fogok itt maradni egy ilyen…ilyen…izé helyen…Semmi izgalmas nincs itt és őszintén szólva nagyba letojom az egész kultúrát…
- Ne haragudj, de lehetnél egy kicsit…udvariasabb is.
- Udvariasabb? Che…Olyan vagyok, amilyen én akarok lenni… - jelenti ki, mire Haruhi szomorú képet vág. – Eee…ne csináld ezt…na…ne legyél már ilyen búval bélelt…Ne tedd ezt velem…kérlek… - ül át mellé és szinte könyörög, de a fiú egyre szomorúbb ábrázatát látva fura érzése támad és egészen közel megy hozzá...
2. fejezet vége
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
