|
II./05.-Vér és vallomás
2008.01.05. 16:35
Temptation II.
~~végzetes titkok~~
5.fejezet – Vér és vallomás
- Ne olyan hevesen szépfiú…Van ám ennek ára is…Segítek…ha lefekszel velem…
- Micsoda?! Ne csináld már…Dehogy fekszem! Te megőrültél…Nekem barátnőm van…Kérj valami mást…
- Hát jó… - sóhajt egyet szomorúan. – Tudod mit? Csak mert olyan cuki vagy, neked megteszem ingyen… - mosolyog.
- Eh…nem…nem kell ingyen…
- Akkor az előbbi kérésem…
- Elfogadom ingyen…És…kösz…de…hogy tudsz leszoktatni a vérről?
- Megvannak a módszereim. – kacsint és húzza magával a fiút.
- Hé! Engem ne hagyjatok itt! – szalad utánuk Itsuki.
- Hova megyünk?
- Majd meglátod…Különben egy laborba. Az én laboromba…Amit apuci rendezett be nekem…
- Ehh…Értem…És…fájni fog?
- Hikaru!! Ne nyígjál. Különben igen, fájni fog…Halálosan kegyetlen leszek… - húzza.
- Eh…biztató…- nyel egyet.~De érte megteszem…~szorítja ökölbe a kezét.
- Különben jól meggondoltad ezt a leszokom a vérről dolgot?
- Igen…Jobban nem is lehetne…Muszáj megtennem…
- Értem…Na meg is érkeztünk… - nyomja a tenyerét egy, a falban lévő négyzetre, és egy ajtó nyílik ki, ami eddig nem volt ott.
- Kafa…Eheh…nem is tudtam, hogy rajongsz az…agyakért…befőtt…agyakért… - néznek körül.
- Ne azzal törődj…Ülj fel ide… - mutat egy asztalféleségre, körülötte mind műszerek, meg különböző főzetek.
- Eh...Ez olyan, mint a sensei laborja…
- Csodálkozol? Ő tanított…
- Eeeeeeee?!!! Érzem, ez fájni fog…Az emberré válásom is fájt.
- Te embert csináltattál magadból?! – kapcsolja fel az egyik lámpát, úgy, hogy az pont Hikaru arcába süssön.
- Hé! Vámpír vagyok, nem bírom a túlzott világosságot! Vidd már innen azt a lámpát!
- Ja…bocs…De ez nem lehet igaz! Hogy lehetsz ilyen hülye?! És ahhoz legalább…Úristen, Hikaru…De hát ahhoz nagymennyiségű elektromos energia szükséges…Mutasd a vállad… - húzza el a fiú ruháját, és látja, hogy egy vágás éktelenkedik ott. – Te tényleg nem vagy normális. – üti fejbe egy baseballütővel.
- Auuu! Hé! Jó, nem vagyok normális, de ez legyen az én bajom. És nem kioktatást kértem, hanem segítséget. Szóval…gyerünk…
- Hát…a legegyszerűbb módja, ha kihúzom azt a szép szemfogadat…
- Eeee?! Valami más módszer?
- Hááát…egyre kisebb adagokban adagolom a vért és úgy tíz év múlva le is szoksz.
- Nincs tíz évem!!
- Akkor a legvégső megoldáshoz kell folyamodnom. – húz fel a kezére egy kesztyűt, a szemére pedig védőszemüveget.
- Eh…Ez nem sejtet jót…
- Így pár hét alatt megleszünk…de kezelésekre vissza kellesz járnod. Nos akkor… - vesz elő egy nagy injekciós tűt.
- Ejeeee?!!!
- Ne rinyálj…Ezzel le tudsz szokni a vérről…
- Eh…értem… - tartja a karját.
- Ki mondta, hogy oda kapod? – vonja fel a szemöldökét, mire Hikaru automatikusan a hátsó feléhez nyúl. – Aa…az sem talált… - rázza meg a fejét. –Bár szívesen megtenném… Nem, nem a gerincedbe adom…
- De más nincs, ahova lehetne…
- Dehogy nincs, szépfiú… - vigyorog, majd megtölti szérummal, és egyenesen Hikaru halántékába nyomja a tűt.
- Auu…
- Na…túlélted?
- Túl…de…mondd csak…szédülnöm is kell?
- Hát…normális esetben nem…De eredményezhet egy kis szédülést…Ja, és a büszkeségedre sincs jó hatással…
- KAGURAAAAAAA!!!!!
- Csak vicceltem. – kuncog.
- Áááhh…ez nem volt jó vicc… - dől el az asztalon.
- Hé…ez nem ágy…Tessék leszállni…Hikaru…Hikaru? Ébresztő!!! – ébresztgeti a fiút, de az csak nem mozdul. – Áááá!! Megöltem Hikarut! De hát nem is tudnám! Tessék felébredni, ez nem jó vicc!! Na…Hikaru…ne ájulj el nekem… - mondja ijedten, majd a fiú keze hirtelen elkapja a lány karját, aki ettől sikít egyet. – Te szadistaaaaaaa!!!
- Csak nem ijedtél meg? – ül fel vigyorogva Hikaru.
- Ez nem volt jó vicc… - szipog.
- Ezt az előbbi beszólásod miatt kaptad… - néz rá kajánul, mire Kagura csak felhúzza az orrát.
- Hé, most hova mész?
- Most már van bizonyítékom… - kel fel mosolyogva.
- Bizonyíték? Mire?
- Hogy szeretem… Itsuki…te maradj itt. - lép ki az ajtón.
- Hát…ő mondta… - von vállat a fiú.
- Igen… - megy közelebb hozzá Kagura.
- Mondd, Kagura kedves…Fizethetnék én Hikaru helyett? – néz rá reménykedőn Itsuki…
>>***<<
- Rin! Rin! Hol voltál? Annyira aggódtam miattad…Mindenütt kerestelek, de Itsukival együtt eltűntél…- öleli meg az érkező fiút Lycoris.
- Öhm…volt egy kis dolgom…
- Miféle dolgod?
- Boldog születésnapot, Lyco-chan… - mosolyog és egy ajándékdobozt vesz elő.
- Jajj, Rin…Köszönöm… - mosolyog és megcsókolja.
- Tudom, ez kicsit szemétség lesz, de…szeretnék én is kérni valamit… - simít végig az arcán…
>>***<<
- Rin…? – ébred fel reggel Lycoris, barátja pedig már az ablak előtt van és a napfelkeltét nézi egy szál gatyában…
- Szia. – mosolyog. – Hogy-hogy ilyen korán keltél?
- Ugyanezt akartam kérdezni tőled…
- Áh…általában korán kelek…tudod…Na…öltözz fel és menjünk le a trónterembe…Biztos lesz valami ünnepség…De előtte…egy kicsit el kell mennem…Ígérem, fél órán belül visszaérek…~A következő adag szérum…még 9 van hátra…~
Másnap…
- Rin…valami baj van? Miért vágsz ilyen szomorú képet?
- Lycoris…mondanom kell valamit…gyere velem… - fogja meg a lány kezét és indulnak el.~Nem tudom tovább titkolni…~
- Hova megyünk? – néz rá értetlenül. – És mi ez az egész?
- Csak gyere… - húzza végig az erdőn, egészen egy zsúfolt közterületig, ahol is elbújik vele egy nagyobb sikátorfélében.
- Minek hoztál te ide? – néz rá kérdőn a lány, mire Rin visszaváltozik Hikaruvá.
- Tudom, most szóhoz se jutsz. De megmagyarázok mindent…
- Nekem te ne magyarázz meg semmit! Mit műveltél Rinnel?!
- Én…vagyok Rin…
- Mi?? Na nem…az nem…Ez nem lehet igaz…
- Pedig az…
- De…de…
- Öt percet kérek…Ötöt…Mindent elmagyarázok…
- Rendben…De ha nem tudod kimagyarázni magad…búcsúzhatsz az életedtől… - néz rá szigorúan.
- Megértettem. Tudod…Hazudtam neked…Már a legelején… De miattad. Nem én voltam az, aki megtámadta az öcséd…Azt csak azért mondtam, mert…Nem akartam, hogy tudd az igazságot. Csak meg akartalak védeni. És hogy bebizonyítsam, mennyire fontos vagy nekem…Először tízévesen elmentem a Senseihez, aki a kérésemre kettészakította a lelkemet és emberi életet adott…Ő Rin…Mellesleg megjegyzem…több, mint 12 ezer kJ elektromos energiát vezetett belém…De kibírtam…Miattad…Minden egyes átváltozásom…ez is…kínokkal jár…és egy nappal lerövidíti Rin életét.
- Úristen… - suttog.
- Aztán felmentem a Földre és ott találkoztam veled újra…Egy ideig rendben is volt minden. De mivel vámpír vagyok, el kellett néha tűnnöm, hogy vért igyak…Úgy gondoltam, ez veszélyes lehet számodra, hiszen ha nem iszom, bárkit megtámadok…Így lementem Mashiro lányához, Kagurához, aki segít nekem leszokni…Még 8 dózis van a szérumból, amit injekció formájában lő a fejembe…Nem kellemes…de kibírom…Miattad… Ha nem bocsátasz meg, én megértem…Hiszen egy kisgyerek ártalmatlannak tűnő hazugsága vezetett ide…De akármit csinálsz és akármit mondasz…én szeretni foglak…
- Hikaru…én…sajnálom…De…egy kérdés…Ki támadta meg az öcsémet, ha nem te?
- Nem akartam elmondani…
- De mondd el…Szeretném tudni… - néz rá, mire Hikaru lehajtja a fejét, észre sem véve, hogy valaki figyeli őket…
-…Te…
- Midcsodaaa?? Engem Lycoris soha nem támadna meg! Miket hord ez itt össze-vissza?!
- Pedig ha azt mondta, akkor az úgy is van…
- Ne veszekedjetek, gyerekek…*a szemét törölgeti*
- Mi a baj, Tsurugi? Nem jönnek a viccek?
- Most nem…ez olyan…olyan…megható volt…De azért, ha akarjátok elmondhatok egyet…
- Hát…már hiányzik…
- Rendben…Ment a nyuszika a sivatagban és már majdnem éhen halt, amikor szomjan halt… *erőltetett mosoly*
- Hát nem vagy csúcsformában…
- Ne haragudjatok…Nos…a következő részben megtudhatják a kedves Olvasók, hogy mit szól mindehhez Lycoris és hogy ki figyelte őket…Mi lesz ebből?? És ne feledjétek el, ha eltévedtek, hogy: A moha déli oldalán mindig fa van…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
