|
06.-Meglepetések
2008.01.05. 16:24
Temptation
~~végzetes titkok~~
6. fejezet – Meglepetések
- Ezek szerint mégse…- dörzsöli vörös képét a fiú. – Kár…na mindegy…Különben a nevem Midoriba Itsuki…A leghíresebb…legerősebb…legjóképűbb – simít végig saját fején -…legcsodálatosabb…legjobb…
- Elmebeteg a világon? – kérdi kajánul Lycoris.
- Igen!...Azaz…nem! Színész vagyok… - tesz fel egy napszemüveget és vág elégedett képet.
- De csodálatosan néz ki!!! *olvadozik*
- Fenét…
- Egoista majom… - duzzog Rin.
- Igen…na gyere, Rin, hagyjuk magára kedves színész barátunkat…Kell neki a hely a csillogásra…
- Hé! Ne hagyjatok itt! Vándorszínész vagyok! Veletek akarok menniiiiiiiiii! – rohan utánuk.
- Na nézd csak…Kellenek mellékszereplők?
- Öhm…nem…de szívesen veletek tartanék…Csak szeretnélek megvédeni titeket…Nem jó két gyereknek egyedül csámborogni…
- Gyereknek?! – morog magában Hikaru, de érzni, hogy valami nincs rendben…Belső remegés fogja el, haja egy kicsit meghosszabbodik, és vámpírfogai is kezdenek előbukkanni. – Öhm…egy pillanat… - rohan el, hogy ne lássák meg így, főleg Lycoris ne.
- Ha? De…Rin?! Hova mész? Fura…
- Biztos valami fontos dolga akadt… - von vállat Itsuki és addig leül Lycoris mellé. – Megmondanád a neved?
- Hogy? – kapja fel a fejét, mert azon gondolkozik, mi lehet barátjával.
- Azt kérdeztem, mi a neved…
- Ja, hogy a nevem…Lycoris…
- Értem…üdv akkor, Lycoris… És…? Hova mentek?
- Egyelőre haza…
- Ahha…én…komolyan gondoltam, hogy elkísérlek titeket…Nagy bajba kerülhetnétek…
- Ugyan már… - idefele is egyedül jöttünk, vissza is tudunk menni…
- De…de de de… Gondolj Lin-re…
- Rin a neve…
- Igen, Rinre…Bármi történhet vele…Én majd megvédelek…Életed legnagyobb hibáját követném el, ha egyedül hagynálak…Ööö…úgy értem az ÉN életemnek…
- Na persze…Inkább mesélj magadról valamit…
- Ó, ezer örömmel…Nos…Dániában születtem és ötéves korom óta csak arra tudtam gondolni, hogy színész akarok lenni. El is kezdtem, azonban az idő tájt halt meg anyám…Apám meg csak anyám miatt engedte a színészetet, így…Szóval eljöttem otthonról. Életem nagy szerelmét akkor ismertem meg…A neve Leila volt és…áhh…Ne kuncogj…De sajnos…otthagyott…Képtelen voltam elmenni a temetésére…- szomorodik el. – Mindig támogatott a színészetet illetően, és akkor határoztam el, hogy márpedig én az leszek…
- Értem…És…sajnálom…
- Nem érdekes…Hé…várj csak…Az mi? – tűnik fel neki a lány kulcscsontján lévő X alakú seb.
- Öhm…semmi… - takarja el.
- Naaa…
- Nem! Nem akarok erről beszélni, és Rinnek se szólj róla semmit! Világos?!
- Világos… Nos akkor veletek mehetek?
>>***<<
~Ki kell találnom valamit…Vagy valakit…Muszáj ennem…~ támaszkodik a falnak az immár vámpír, de falfehér Hikaru. ~Egy hónapja…áhh fenébe…~ indul el, majd sikítás hallatszik. Hikaru pedig száját törölgetve indul vissza. Azonban ahogy a parkon halad végig, már kezd sötétedni. Hirtelen megzörren egy bokor, ő pedig egy kardot előrántva megfordul…A zaj megszűnt…Vállat von, halad tovább, azonban a következő 5 méteren belül ismét megzörren a bokor…Ugyanaz a „művelet”: kard elő, megfordul…Ismét megszűnt a zaj…Végre kiérne a parkból, azonban a bokor megint megzörren. Hirtelen hátrafordul és egy eltűnő vörös szempárt és egy pár kutyafület vél látni a bokorban…~Különös…a démonok nem ilyenkor szoktak feljönni…~
>>***<<
- Naaa…Onegaiiiiii*…
- Na jó…jöhetsz…
- Oh, arigatou**, baby…!!!
- Na erről szokjál le…De nézd…ott jön Rin! Rin, hol voltál? Valami baj van? Mi történt? Ugye jól vagy? Mi tartott ilyen sokáig? Nem támadtak meg? Jesszusom, te vérzel! Azonnal hívok segítséget… - hadarja el.
- Eh…Lyco-chan…Nyugi…semmi bajom…Az a vér a számnál…nem vér, hanem festék. – törli le.
- Húúú…nagyon megijesztettél…Hol voltál?
- Ööö…az maradjon az én kis titkom…Na és ti mit csináltatok?
- Itsuki barátunk kiharcolta, hogy velünk jöjjön…
- Eee…Miért!? – néz fel az égre.
- Mert „megvédhet minket a banditáktól…” . – kuncogja el magát.
- Eheeee…felőlem…Csak ne menjen az idegeimre…
- Nem fogok…ígérem. – vigyorog büszkén.
>>***<<
- Mikor érünk oda? Messze van még?
- Sokára…Igen…
…
- Fáj a fejem ettől a tűző Naptól…Nektek nem?
- Nem…
…
- Szomjas vagyok, ti nem?
- Nem…
…
- Éhes is vagyok, ti nem?
- Nem…
…
- Hány nap még az út?
- Sok…
…
- Fááááradt vagyok, ti nem?
- Nem…
…
- Álmos vagyok, ti - -
- Nem, mi nem vagyunk álmosak!
…
-I…
- Nem lennél képes befogni?! Csak öt percre! Öt percre fogd be!
- Csak azt akartam mondani, hogy itt egy „fogadó”.
- Én is látom, hogy itt egy fogadó! – néz fel az épületre. – Tényleg itt van…
- Öm…srácok…Ez nem…fogadó…Ez egy…lakás…
- Ez nem ér… - nyíg Itsuki.
- Inkább kuss és kopogtass be…A bájod biztos elkápráztatja majd a szobalányt…
- Az száz százalék… - sepri le magát a portól, igazítja meg a haját…
Fél óra múlva…
- Elég szép vagy, Don Juan…most már kopogtatni is illene…
- Ne sürgess…Na kész…- fogja meg a nagy aranykopogtatót és kopogtat be a fenyőajtón. Két másodperccel később kinyílik az ajtó… - Üdvözlöm szép hölgyem. Ugye megengedi, hogy kezet csókoljak Önnek? – hajol meg csukott szemmel és csókol kezet az ajtót nyitó személynek. Rin és Lycoris azonban kicsit távolabb dőlnek a nevetéstől. – Most mi olyan vicces?! – néz hátra, majd előre, és akkor megpillantja…megpillantja…a hatalmas, marcona alakot az ajtóban állva… - Öhm…elnézést…azt hiszem rossz pasas…azaz…rossz ház…eheh…Viszlát… - iszkol el.
- Hát ez szép volt… - vigyorog elégedetten Rin…kárörvend.
- Te mondtad, hogy kopogtassak be!
- Igen, de azt nem mondtam, hogy csinálj magadból hülyét! Különben is, használhatnád a szemed, azért van!
- Fiúk, inkább gyertek tovább…A következő háznál biztos nagyobb szerencsénk lesz… - javasolja Lycoris és a fiúk szúrós szemeket meresztve egymásra, követik őt, majd a következő ajtón inkább Rin kopogtat be.
- Máris megyek! – hallatszik egy „női hang” bentről, majd az ajtó kinyílik.
- O…O…Omae***?!!
- Hát…szegény Hikarura rájár a rúd mostanában…
- Hát igen…Szegény bátyó…
- Ugyan, ne bőgj már…Kibírja.
- Nem bőgök… *durcizik*
- Gyerekek…hagyjátok abba…Inkább ezt figyeljétek: Két luftballon megy a sivatagban. Azt mondja az egyik a másiknak: Vigyázz, tű! Erre a másik: Kössssssssssz. Hát nem buli? Na még egyet… Megy a nyuszi a sivatagba’ „oszt” ventilátor. *röhög a saját viccén*
- Ebbe mi a vicc, Tsurugi?
- Hát hogy nyuszi meg a sivatagba ventilátor…
- Aha… *összenéznek*
- Még egyet! A feleség kétségbeesetten rohan a férjéhez. – Józsi, mit csináljak? Anyám leesett a létráról! – Paprikás krumplit, azt szeretem… *dől a nevetéstől*. Legyen még egy! Egy serpenyőben két tojás van. Megszólal az egyik: Szia, te is ebben a serpenyőben vagy? Erre a másik: Segítség! Egy beszélő tükörtojás!!!!
- Anyám… *a fejét fogja*
- Utolsót?
- NEEEEEEEM!!! *egyszerre*
- Hát jó…Nos, kedves Olvasók, ennyi fért mai adásunkba. Legközelebb igen érdekes rész fog jönni. Arról a személyről fogunk mesélni, akitől Hikaru úgy megijedt. Nos akkor, viszlát. Legyetek rosszak és ne feledjétek el a jelmondatomat: „Verés közben jön-megy a székláb!”
- Az „Evés közben jön meg az étvágy”…*unott kép*
* Onegai – kérlek
** Arigatou – köszönöm
***Omae - te
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
