|
05.-Az egyetlen akitől fél...II.
2008.01.05. 16:23
Temptation
~~végzetes titkok~~
5. fejezet – Az egyetlen, akitöl fél...II.rész
„~Ameno Murakomo no Tsurugi…te vagy az egyetlen esélyem…~”
- Lycoris…hol voltál ennyi ideig?
- Ne kérj számon rajtam mindent, kérlek. Nagy kislány vagyok, tudok magamra vigyázni. – felel apjának a lány, miközben a hosszú, negyedik emeleti folyosón viharzik végig, majd fel a márványlépcsőn és a szobájába, ahol Hikaru horkol. Elmosolyodik rajta, betakarja és ő is elmegy aludni…
>>***<<
>Rin egy kihalt, kopár, sziklás vidéken áll.<
>Lycoris mellette, tekintete gonosz.<
>Köd…<
>A ködben egy árny körvonala látható, körülötte a föld véres.<
>Lycoris kezében kés …<
>Az árny alakja láthatóvá válik… <
>Hikaru egyé válik Rinnel, akibe Lycoris beleszúrja a kést…<
>RIN! MIÉRT?!<
>>***<<
- Rin! –riad fel az éjszaka közepén Lycoris, és megöleli a mellette virrasztó fiút.
- Semmi baj, Lyco-chan…Csak egy álom volt…
- Azt hiszem…Ma indulok…
- Hova?
- Meg kell keresnem valakit…A neve Ameno Murakomo no Tsurugi…
- De hát…ő…őt ismerem…
- Komolyan? És hol lakik?
- Azt…nem tudom…Csak találkoztam már vele…De miért akarod megkeresni? Ő egy jós és a gonosz szellemeket gyilkolássza le.
- Pontosan azért…Velem jössz?
- Igen, de…még mindig nem egészen értem…
- Most az a lényeg, hogy megtaláljuk…
- Miért titkolózol?
- Mert muszáj…Nem szabad szólnom Mash… szóval nem szabad beszélnem róla…
- Mash…?
- Nyelvbotlás…ne foglalkozz vele…
~Mash…Mash…Mashiro!~--Hát persze! – csúszik ki a száján, amit rögtön be is fog.
- Tessék?
- Semmi…Akkor mikor indulunk?
- Most azonnal…
- Eh…rendben… - bólint Rin, majd szépen lassan kiosonnak a gigantikus méretű tükörpalotából…
>>***<<
- Te…Lycoris…már három napja megyünk és még mindig nem találtuk meg…Az a fazon bárhol lehet a világban.
- Nem…tudom, hogy nemsokára megtaláljuk…
- Eh…~Istenek…~
- Óóóh…segítsenek jóemberek… - hallatszik egy kissé magas férfi hang.
- Mi történt, uram? – megy oda Lycoris az öregemberhez.
- Nagyon megfájdult a lábam…Tudja, kisasszony…Nem vagyok én már olyan fürge, mint 90 éves koromban…Bizony megbotlottam egy kőben és hát ez lett a vége… - mutatja a lábát.
- Jaj, szegény… - vesz elő kötszert a táskájából és bekötözi az öreg lábát.
- Ó…köszönöm kedveském…Máris jobban érzem magam…De szegény, megfáradt karjaim már tudják a nehéz csomagot elbírni…Hogy jutok én el a faluba így?
- Majd mi segítünk, úgy is arrafelé tartunk…
- Na de Lycoris…Ez a csomag…nagyon nehéz lehet…
- De te erős vagy és elbírod, nemde? – néz rá nagy, boci szemekkel a lány.
- Eh…el… - Egy órával később… -Lycoris…ez a csomag tényleg nehéz… - roskadozik a súly alatt.
- Ha szeretnéd pihenhetünk…
- Nem ártana…De lenne egy kérdésem…A vénembert miért kell cipelnem még a motyójával együtt? – ül le.
- Mert szegény nem tud menni és nekem az utat kell figyelnem…
- Aha…értem…
- Ennyire nehéz lennék a csomagommal fiacskám?
- Nem, öreg, csak annyira a súlyemelés világbajnokának is problémát jelentene…
- Oh…de kis szemtelen…
- Öhm…- áll fel mellé Rin, mert így körülbelül kétszer akkora, mint a bácsika.
- Mehetnénk…tovább? – kérdezi kissé óvatosan Lycoris.
- Igen./Nem. – hangzik az egyöntetű válasz…
- Eh…férfiak…
- Hé!!
- Jól van, jól van, nem szóltam…Öhm…mondja, kedves…
- Hívj nyugodtan Old bácsinak…
- Öhm…értem…Old bácsi…Lenne egy kérdésem…
- Óh…Kérdést általában válasz követ.
~Micsoda egy szenilis vénember~ - ül le inkább Hikaru.
- Öm…tudja…mi egy bizonyos…Ameno Murakomo no Tsurugi-t keresünk…Nem tudja esetleg, merre találjuk meg?
- Bár vén vagyok, nem bolond. Persze, hogy tudom…Itt él a falumban…Jöjjetek velem, majd elvezetlek oda titeket…
- Köszönöm… - lelkesedik fel Lycoris, Hikaru azonban csak egy kis érdeklődést mutat, azt is csak azért, hogy szerelme örül.
- Nos akkor…indulhatunk?
- Természetesen…Elnézést, kisfiam…már nem bírok úgy menni…
- Oké, jöjjön…Old bácsi… - mondja a végét kissé gúnyosan.
>>***<<
- Na…meg is jöttünk. – szólal meg fél óra gyaloglás után az öregember egy középkori stílusú háznál, melynek kertjét gyönyörű rózsák, liliomok és egyéb színpompás növények díszítik .
- Végre…nos…hol van az a pasas? –megy be, és teszi…pontosabban ejti le rögtön a csomagot az öreggel.
- Ez nagyon kedves volt, kisfiam…Már a hátam is fáj…
- Elég a dumából…inkább mutassa már meg, hol találjuk Tsurugit!...Egy pillanat…hol a barátnőm?
- A barátnőd a kertben van…Szeretnék veled beszélni…
- Beszélni? Minek? És miről?
- Arról, ami tíz éve történt…és ami most történik…
- Honnan…?
- Csak hallgass meg…Jó szót meghallgatni okos dolog…
- Már megint ez a hülye duma…
- Hé! – vágja fejen.
- Bocsánat…Kezdje el…
- Amikor az istenek királyának lánya felnőttkorba kerül, vörös víz fogja borítani az emberek világát. Két ellentétes erő viszálya miatt…és két ellentétes erő szerelme miatt. Ám azon a napon kezd majd születni az új király Napja, amely ragyogóbb és fényesebb lesz minden elődjénél…S mely majd békét hoz a két erőnek…Ám addig még sok a viszály…a harc…a gyötrelem…Ki majd felfedi arcod, nem ellenséged lesz…Közel…nagyon közel kerülsz majd a halálhoz…és csak egyetlen egy rizsszem fogja átbillenteni a mérleget a másik oldalra…de csak ha saját magad szakítod le mostani külsőd és te feded fel az istennő oly régen őrzött titkát…Melyet rajtam kívül csak ketten tudnak…Ő…és valaki, aki miatt most idejöttetek…
- Ez…ez egy jóslat volt…
- Nagy felfedezés, fiacskám…
- Nagyon vicces…Á, Lycoris… - veszi észre a házba bejövő lányt.
- Mondja, Tsurugi úr…
- Tsurugi?! –értetlenkedik Rin.
- Igen…ő az, akit kerestünk…
- Ezért kellett lejönni ide?!
- Eheh…tudjátok az úgy volt... – áll az öregember helyén egy markáns állú férfi.
- Vááááá….de helyes…! *olvadozik*
- Nem t’om mi olyan helyes benne…*fintor*
- Hát ez…ez…minek kellett cipelnem, ha…!?
- Most nem ez a lényeg…Rin…megkérhetnélek, hogy menj ki egy kicsit?
- Hát…igen… - megy ki a kertbe, ahol előbb még Lycoris volt.
- Miből jöttél rá? – kérdezi, miután a fiú kiment.
- Olvastam a feljegyzéseket a falon…Varázsfőzetek…meg démonölő csodadolgok…Mellesleg…ki van írva a házszám mellé…
- Ja, tényleg…Nos…tudom, miért jöttél…Célodat egyedül el nem éred…ellenedtől és barátodtól kapod a segítséget majd. De ne feledd, bízz meg benne vakon, hisz ő átvéve vakvezető szerepet, vezetni fog utadon, míg a végére nem érsz. Barátodtól szívesen fogadod majd e segítséget, ám ellenedtől még szívesebben kell fogadnod, különben a káosz mérges kígyóként megmar és felfal, mint egy egeret. Azonban…a végső tettet neked kell véghezvinned…Azon a napon, amikor a jövendő király Napja felragyogni készülődik…Ez a nap éretté válásod napjára esik majd. Álmaid nem véletlenek. Megmutatják a helyes utat és a remény forrását. Bízz abban, akit álmodban látsz, mert ő fogja megadni neked a lelki nyugalmat és az örök életet…És ennek a személynek te fogod meghatározni éltét vagy halálát…Dönts bölcsen…én bízom a jövendő királynéban…
- Ööö…ez egy jóslat…
- Hipp-hipp hurrá…Rájöttél…
- És azt is megmondaná, mit jelent? Eh…
- Én azt honnan tudjam? Én csak jósolok…
- De…aaahhhh… na jó…hogyan szabaduljak meg Mashirotól?
- Egyetlen megoldás van… - hajol közelebb hozzá…
>>***<<
- Na? Megtudtad, amit akartál, Lyco-chan?
- Igen…
- És?
- Sajnálom…tilos elmondanom…
- Eh…
- Hé, baby…szabad vagyok…Nem akarsz velem randizni? – áll Lycoris mögé egy feltűnően jóképű, sármos fiú (bár nem annyira mint Hikaru XD) szőke, vállig érő hajjal és mélykék szemekkel... Szóval tipikus „nők bálványa”. Lycoris pedig előszedi legbájosabb mosolyát, megfordul és azzal a lendülettel képen vágja a srácot…
- Istenem, de jóképű…
- Sakuya…mindjárt elolvadsz… *szemrehányó tekintet* De azért köszönöm…
- Mit?
- Én vagyok a te istened…és azt mondtad Istenem (de) jóképű…
- Sírok a humorodtól…Szép volt, Lycoris! *ujjong*
- Miért vágjátok ti nők folyton képen a fiúkat? Ez…ez testi bántalmazás…*nyíg*
- Jajj, ne rinyálj már…Megérdemlitek…Lycorisnak már van barátja, és szerintem Hikarunak jólesett ez a pofon…*vigyorog*
- Hmm…talán igazad van, Sakuya-chan…
-Eee…Tsurugi úr…
- Nyugi…csak beszélgetni jöttem…Na, hogy oldjuk a feszültséget, mesélek pár viccet…Hová viszik a beteg nyulat?...Nyulam-bulamciára…Ugye milyen jó? Most egy másikat…Hmm…Miért nem hord a rendőr magánál zsebszámológépet?...Mert fejből is tudja, hány zsebe van…*saját faviccén nevet, Sakuya és Haru vízcseppel* nézik* Na legyen még egy…Mondjuk az, hogy…: mi az? Feldobod tojás, leesik tojás?...Hát a tojás!...Mondok még…
- NEEE!!!
- Végre elértem, hogy valamiben egyetértsetek. *vigyorog* Kedves Olvasók…a következő fejezetben a szívtipró szépfiú történetével és még néhány újabb viccel jövünk…Addig is sayonara…
Megjegyzés: a Hikaru és a Rin nevet sokszor fogom cserélgetni, hiszen egy és ugyanaz a személy, csak a Rin álnév…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
