|
City of the expectation-Jin
2008.01.02. 19:33
Cronic of shade III
City of the Expectation
4.fejezet:Jin
-Áhh...Mizu pont ilyenkor nincs itt,mikor szükség lenne rá.-nyavajog Kaze, a forró sivatagban menetelve.-Nade nembaj,majd lehűtöm én magam.-veszi elő legyezőjét.
-KAZE,NEEEE!!!-kiáltanak rá egyszerre rémülten,de késő,a rókadémon már szelet kavart legyezőjével.
-Megvesztél,ostoba róka!?Sivatagban szelet kavarni!?-förmed rá San,mikor a vihar kezd csendesedni.
-Melegem volt,na.-duzzog.-Attól,hogy te olyan kicsi vagy,hogy a Nap se süt rád,nekem még lehet melegem.
-Ez nemigaz!Csak hogy tudd,nekem is melegem van.-felesel vissza.
-Lányok,inkább ide skubi...-bök egy város felé Jin,amit Kaze homokvihara hozott a felszinre.Magas,homokszín fal vette körül,a fakapu magányosan tátongott.A város kihalt,és csendes volt.
-Király!Talán van itt valami innivaló.-lelkesedik fel Kaze,és belép a kapun.
-Nekem itt nagyon nem tetszik valami.-néz körbe gyanakvón Noriko,de azért,a többiekkel egyetemben követi Kazet.Mikor mindnyájan átléptek a kapun,az bezárul mögöttük.Ekkor a szél egy feliratot fed fel a kapu fölött,amit eddig homok takart.Az írás hasonlít a japán hiraganára,de arab betűk is felbukkannak közte.A cirádás írás ezt jelenti:
"A remény városa.Ki ide belép,nem tér vissza soha.".
Hahó,srácok!-néz körbe Jin,mivel senkit nem lát maga körül.-Hahó…valaki…bárki…-indul meg a teljesen kihalt utcán,be-be néz az üresen álló vájogházak ajtajain,de sehol senki.Majd egyszer csak zajra lesz figyelmes az egyik házból.El hajtja az ajtóként szolgáló rongyos függönt,és belép a szobába.-Hála az égnek,nagyon rám…-de nem fejezi be,mert a szobából egy család néz rá.Szegény,de tisztes,egy szobából álló parasztház,más nem volt benne csupán egy asztal,két székkel,egy régi tűzhely és egy ágy.A férj,feleség,a nagyszülők és egy körülbelül 4 éves kislány az ágyban fekvő,beteg kisfiúhoz,és az őt vizsgáló orvoshoz gyűltek,s most értetlen,félve fordultak a betolakodó felé.Mindannyian barna,durva vászonból összerótt ruhát viseltek,csupán az orvosé volt kissé finomabb szövetből.
-Ki vagy,idegen?-kérdi végül,megtörve a csendet a kedves asszony.-Mi járatban ezen a szegény vidéken?Nincs semmink amit odaadhatnánk.
Jin meg sem bír szólalni,csak mered a családra,az ágyban fekvő szalmaszőke kisfiúra.Egy finom rántásra eszmél fel.A kislány ráncigálja az inge ujját.
-Mama,nézd milyen furcsa ruhája van ennek a fiúnak.-mondja derűsen és felmosolyog Jinre.
-Ezt nemszabad,Julia,modortalanság.-siet oda az anyja-Elnézést kérek,hisz még csak gyerek.-kér bocsánatot,mélyen meghajolva.
Még mindig kissé kábán néz a nőre,majd le a kislányra.Elmosolyodik és legugol hozzá.-Semmi baj.Aranyos kislány vagy,Julia.-simogatja meg a fejét,és a nyakába veszi.Az anyja először megrémül,majd hallva lánya kacaját megnyugszik,és elmosolyodik.
-Ki vagy te,fiú-san?-kérdi kíváncsian Julia.
-Egy barát.-feleli hosszas gondolkodás után.
-Nem tudunk kényelmes ággyal,vagy finom ételekkel szolgálni,de maradj itt,ameddig jónak látod.-ajánlja fel Julia édesanyja.
-Eliza…-néz rá sokatmondón férje.
-Ugyanmár,Barlaam,csaknem aludhat a szabad ég alatt.-tiltakozik.Ekkor azonban az orvos megköszörüli torkát,figyelemfelkeltés végett.
-Öhm…gyere,Julia,hozzunk vizet.Megmutatod merre van a kút?-kérdi kedvesen,és kimegy vele a házból.A kútnál leteszi a kislányt és megmeríti a vödröt.
-Bátyó nagyon beteg.Szerinted meg fog gyógyulni?-kérdi Julia a kút szélén ülve,láblógatva.
Hosszas hallgatás és gondolkodás után Jin megszólal.-Tudod…bármi is történjen vele,biztos vagyok benne,hogy annak úgy kell lennie…Sosem fog elhagyni benneteket…bár ti nem látjátok,mindig itt lesz,és vigyáz rátok.Mindig emlékezni fog,és szeretni titeket,a sors akár hová is szólítsa.De még jó pár évig veletek marad.-mosolyodik el.
-Igazad lehet…Gyere,mutatok valamit.-fogja kézen,és kezdi húzni magával,ki az utcából,a városból,fel egy kopár hegy csúcsára.-Ez a mi titkos helyünk…Mindig ide jövünk,ha valami bánt.Este a legszebb…mikor lemegy a nap.-magyarázza lelkesen.-Nézd…-mutat az éppen lenyugvó napra,ami vörösre festi az eget és az egész,kopár,sivatagos tájat.A délibábok tengere csillog a láthatáron,ezernyi csillagként visszatükrözve a napot.
~Emlékszem erre a helyre…Mindig szerettem ide járni,de nemsokszor tudtam kijönni…Mindig anyu hozott ki,mert apa ellenezte…túlságosan féltett…~gondolkozik,mikor feltűnik neki,hogy elrepült az idő.-Te jó ég,már este van…A szüleid aggódni fognak.-pattan fel,és Juliával a hátán visszaszalad a kúthoz,felkapja a vízzel teli vödröt,és útját a szerény ház felé veszi.-Elnézést a késésért,egy kicsit eljátszottuk az időt…De hoztunk vizet…-mutatja fel a vödröt,majd Juliával együdt elnevetik magukat,mert az összes víz kilötyfölődött a nagy sietségben.-Elnézést.-vakarja a fejét.-Azonnal hozok másikat.-teszi le Juliát és kiszalad a vödörrel.
Telnek,múlnak a napok,Jin egyre inkább otthon érzi magát,mikor egy nap,épp hazafelé tartva egy sötét árnyat vesz észre a házban.Mikor közelebb ér hozzá felismeri az árnyat,Kuro az.Kivont katanával áll a beteg kisfiú ágyánál.Elejti kezéből az edényeket amit Eliza elmosott.-Hé,te!Mit keresel itt!?-förmed rá,és üldözőbe veszi.Hosszú utcákonn át üldözi,de végül nyomavész.Nem foglalkozik a keresésével,rohan vissza a házba ahol már az egész család a kisfiú ágyához gyűlt.Eliza az ágyra borulva zokog,Julia a nagymamája ölében sír,a kisfiú meghalt.Szóhoz sem jut,egy darabig csak áll,majd sarkon fordul és rohan amerre lát,szemeit törölgetve.
-Szóval…Noriko volt…Ő ölt meg engem…Ezt…nem akartam tudni…-torpan meg hirtelen,mert sikítást hall.-Talán Noriko az…Most megfizet…-szorítja ökölbe a kezét és indul meg a hang irányába,mígnem a város főterére ér,ahol barátai épp egy lányt próbálnak kiszabadítani valami furcsa,polip szerű,mégis átlátszó lény karmaiból.
Fullmetal Alchemist TVOST1/Brothers
height=25 autostart="true">
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
