Ma már a szelet nem legyezővel csapjuk.Anyáink még fegyvernek használták,és legyezőnyelven is tudtak.De mára a legyezők múzeumokba kerültek.

Maga a szó egy 1862-es értelmező szótár szerint:"Ráncokba szedhető,és kinyujtható lapos eszköz,mely részint legyeket űzni,részint magát szellőztetni való".      Noha történetileg aligha igazolható,de állítólag elősször egy kínai mandarin lány legyezte kipirult arcát valami legyezőfélével. Eza nagy esemény valamikor időszámításunk előtti első évezredben történhetett,amikor kerek és pálmalevél formályú legyezők voltak "divatban".Az ókori görögök és rómaiak valóban divaicikként tekintettek rá,viszont az egyiptomi szolgák pálmalevélből vagy strucctollból készült nagyméretű legyezővel az uralkodókat hűsítették.

Összecsukható változatát a japánok találták fel,és portugál hajósok terjesztették el Európában.A legyező kultuszát az 1700-as évektől Medici Katalinnakköszönhetjük,aki Itáliában és később II. Henrik feleségeként Franciaországban is divatba hozta.

 "Ami a férfinak a lovagi kard,az a nőnek a legyezője,amivel sokszor nagy tetteket visz végbe."Legalábbis ezt állapította meg 1734-ben a spanyol király táncmestere.

Gazdagabbak lettünk a modern technikával, szegényebbek a legyezővel.