|
9.fejezet-A vér kötelez
2008.03.25. 15:11
Tomato juice II.
Külön utakon
9.fejezet-A vér kötelez
Tudod…emlékeztetsz valakire…-nézi a fa lombjában táncoló fényeket.
-Igen?-kap az alkalmon Kai.
-Aha…A neve Kira…Egy igazán kedves,aranyos,segítőkész fiú.Nem ismerem túl régen,de ahogy észrevettem,a légynek sem tudna ártani.De elkövettem egy nagy hibát…
-És mit?-kérdi érdeklődve Kai.
-Elolvastam egy naplót,amit nem lett volna szabad,és nagyon megharagudott rám…
-Miféle naplót?...
-Uram,megérkeztek.-közli óvatosan Kirával Hatsi.
-Rendben…azonnal megyek…-válaszol fáradtan.Pár pecig még könyököl az asztalánál,összekulcsolt kezekkel,mint aki imádkozik,maga elé meredve,majd rászánja magát,és nehéz léptekkel kisétál az ajtón.Már az első lépéseknél hallja a kritikát.Megpróbálja húzni az időt,a lehető leg lassabban indul meg a lépcső felé.
-Mióta nem láttuk,ez a hely olyan elhanyagolt lett.Hát nem azért van a személyzet,hogy rendben tartsa?-hallatszik egy mély,férfi hang.
-De,uram,azonban a kastély már nagyon régi…nehéz kijavítani.-felel neki Hatsi,olyan alázattal a hangjában,amit Kira felé sosem mutatott.
-Mi volt itt,buli?-néz be a nagyterembe egy magas nő,ahol még mostsem takarították el a bál romjait.
-Öhm…bál,úrnőm,bál.Kira-sama…
-Kira?
Vége…ott van előtte a lépcső…még egy lépés és észreveszik,sőt,talán már tudják is,hogy ott van.Megtorpan,nekidől a falnak,vesz egy mély levegőt és minden erejét összeszedve,emelt fővel lép ki szülei látóterébe.
-Kira.-szólítja meg egy fagyos női hang.
-Anyám.-biccent felé.-Örülök,hogy újra láthatlak titeket.-mondatja vele az illem.
-Mi történt itt?-néz a terem felé.
-Unatkoztam.-feleli flegmán.
-Unatkoztál…-ismétli meg apja.
-Igen,ezért gondoltam,elszórakoztatom magam.
-Értem…-hosszú csend-…Benőtt végre a fejed lágya?
-Úgyvélem…-feleli keserűen.
-De a hajad még mindig fekete…
-Szeretem a feketét.
-Remek.Ez merőben megkönnyíti a dolgunkat.Gyere be,Karai kedves.-szól hátra,mire a nagy ébenfaajtó kitárul,és egy gyönyörű,fiatal,hosszú szőke hajú lány lép be rajta.Szinte nesztelenül lépked a kőpadlón,ránézésre igazán illemtudó és jólnevelt.Kira szülei mellett áll meg,és nagy,szinte világító kék szemeivel a fiúra néz.
-Íme a jövendőbelid.Akatsuki Karai.A családja jó barátunk,tökéletes pár lesztek…-jelenti ki anyja.Néma csend borul a teremre,senki nem szól,senki nem moccan.Kira a lányt,ő szégyenlősen a földet figyeli.
-Öhm…kész a vacsora.-töri meg végül a kínos csöndet Hatsi.
-Köszönjük.-biccent az apja,majd visszafordul Kirához.-Itt a remek alkalom,ismerkedjetek össze.Azonban a vacsora néma csendben telt el.Kira nem nyúlt sem az ételhez,sem poharához,csak szórakozottan forgatja,nézegeti a benne kavargó vörös vért. Apja a hosszú asztal egyik végén,jobbján felesége,balján a képen Kira helyét elfoglaló fiú ül,ő a másik végén,Karai társaságában.
-Mi a baj?-kérdi anyja.
-Semmi…nem vagyok éhes.-feleli,de nem néz rá,továbbra is a pohárral játszik.-Elnézést…-teszi le,feláll,és kisétál a teremből.Felmegy a szobájába,ledől az ágyára és nem mozdul,csak nézi a baldachinos ágy tetejét.Nem érdeklik a lentről érkező haragos kiáltások sem.Egyszer csak kicsapódik az ajtó mindkét szárnya.
-Kira!Mi történt a képekkel!?És a könyvek!?Hol vannak!?
-Nyugi…megvannak…
-Hol!?Felelj!
-Odalent.
-Miért!?
-Nem te mondtad,hogy a kastély ramaty állapotban van?Tataroztunk.És még nem volt alkalmunk visszavinni őket.
-Tataroztatok…A bál előtt,vagy után?
-Közben.
-Érdekes…
-Ugye?
-Drágám…a házban volt egy ember.-szól be aggódón Kira anyja.A mondatra a fiú is felpattan az ágyban,mintha tűt szúrtak volna belé.
Este van.Mikako már épp befejezte a tanulást.Lefelé tart a lépcsőn egy csésze teáért,de megtorpan az utolsó lépcsőfokon,nekisimul a falnak.
-Mesélj nekem nagyi.-szólal meg egy kislány.
-Rendben,aranyom,mit meséljek?-hallatszik egy idős,kedves hang.
-Valami szépet.
-Rendben.Ugye sok mesét hallottál már elrabolt királykisasszonyokról?
-Aha.
-Én most egy különlegeset mesélek neked.Egy rabul ejtett királyfiról.
A mondat tőrként fúródott Mikako melkasába.”Egy rabul ejtett királyfiról.”
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
